Egészségügy

Átadták a felújított budafoki szakrendelőt

A szakrendelő 1965-ben épült, 1992 óta önálló, 2010-ben már a 21. szakrendelés, a diabetológia indult el az intézményben.

2019.01.15 15:56MTI

Az összefogás fontosságát emelte ki Németh Zsolt fideszes országgyűlési képviselő a felújított budafoki szakorvosi rendelőben az átadás alkalmából tartott tájékoztatón kedden.

A magas szintű járóbeteg-ellátást biztosító Káldor Adolf Szakorvosi Rendelőintézet felújítása az önkormányzat és a kormány összefogásának köszönhető. Budafok-Tétény prioritásai között kiemelt helyen szerepelt az intézmény felújítása, amit a kormány 200 millió forinttal támogatott - mondta a kormánypárti politikus. Megújult a rendelőintézet eszközparkja is - fűzte hozzá.

Az Egészséges Budapest Program keretében összesen 700 milliárd forintot fordít a kormány a főváros és Pest megye egészségügyi ellátásának fejlesztésére.

Karsay Ferenc (Fidesz-KDNP), Budafok-Tétény polgármestere a tájékoztatón azt emelte ki: az elmúlt években összesen több mint egymilliárd forintot költöttek a szakrendelő felújítására, amivel újabb mérföldkőhöz érkezett Budafok. A rekonstrukció során megújult a rendelőintézet energetikai rendszere, elektromos hálózata, szigetelése, gépészete, burkolata, és akadálymentesítették az épületet - ismertette a polgármester. Önkormányzati forrásból felújítják a gyermekrendelő és a védőnői szolgálat infrastruktúráját is - tette hozzá Karsay Ferenc.

Kiss Norbert, az intézmény főigazgatója a tájékoztatón elmondta: a szakrendelő 1965-ben épült, 1992 óta önálló, 2010-ben már a 21. szakrendelés, a diabetológia indult el az intézményben.

Az Önkormányzat tájékoztatása szerint a Környezet és Energia Operatív Program keretében 200 millió forintot kapott 2013-ban az intézmény, ebből történt meg az energetikai felújítás. Ezen túlmenően 2019-ben az Egészséges Budapest Program keretében is érkezik szintén közel 200 millió forint a városrész egészségügyi fejlesztésére. Ebből, illetve önkormányzati finanszírozásból fedezik 2019-ben az informatikai rendszer megújítását, digitális röntgen, sebészeti műtőasztal és bútorok vásárlását.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.