Bűncselekmény

Kétmilliós sérelemdíjat kell fizetnie egy telefontársaságnak

Kétmillió forint sérelemdíj fizetésére kötelezte a Nyíregyházi Törvényszék az egyik telefontársaságot, mert több éven át a zajterhelési határértéket meghaladó zajkibocsátású átjátszóállomást üzemeltetett egy tizedik emeleti lakó lakása felett. Az ítélet nem jogerős.

2018.12.19 13:04MTI

A Nyíregyházi Törvényszék az MTI-hez szerdán eljuttatott közleményében azt írta, a zajterhelés mintegy négy éven keresztül állt fent, a lakó folyamatos jelzése ellenére a társaság nem nyújtott segítséget, valamint nem végzett ellenőrző méréseket sem.

A szükségtelen zavarás sértette a lakó személyiségi jogait, így a pihenéshez, a magánlakás sérthetetlenségéhez, az ingatlana rendeltetésszerű használatához való jogát, a nyugalmát, éjszakai pihenését, magánszféráját és magánéletének zavartalanságát - állapította meg a törvényszék.

Hozzátették, a szakértői vélemény szerint a folyamatosan fennálló zajterhelés a lakó életminőségére és egészségi állapotára is negatív hatással volt.

A törvényszék a november 20-án hozott ítéletében a sérelemdíj fizetésén kívül eltiltotta a telefontársaságot az újabb - zajterhelési határértéket meghaladó - zajterheléstől is.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.