Demonstráció

'Borzasztó agresszíven, erőszakosan léptek fel, főleg a női képviselők' - mondta Budai Gyula

A fideszes országgyűlési képviselő részletesen mesélt a szerdai napról, milyen volt átélni azt ott, az Országgyűlésben.

2018.12.14 16:07ma.hu

"Kunhalmi Ágnes megpróbált két alkalommal is erőszakkal a Fidesz padsoraiba bejönni," kezdte drámai beszámolóját Budai Gyula a TV2 Mokka című műsorában péntek este. A fideszes országgyűlési képviselő részletesen mesélt a szerdai napról, milyen volt átélni azt ott, az Országgyűlésben - írta a 444.hu.

"Az első alkalommal olyan lendülettel futott, hogy mikor felálltam, nekem jött, és csak a mögöttem lévő képviselőtársamnak köszönhetem, hogy nem estem be a padsorok közé," folytatta Budai. Kunhalmi ezután visszavonulót fújt, majd erősítéssel, Bangónével, Szabó Tímeával és Szél Bernadettel tért vissza.

Arra a kérdésre, hogy volt-e testi kontaktus az ellenzéki képviselők és Budai közt, a fideszes politikus úgy válaszolt, hogy "Kunhalmi Ágnes meglökött, én megfogtam a kezét, de kirántotta, és ahogy kirántotta, felütötte az államat."

Budai nem kertelt: "nagyon komoly volt a helyzet. Borzasztó agresszíven, erőszakosan léptek fel, főleg a női képviselők."

A szerdai szavazást követő tüntetésekről elmondta, hogy felelőtlenül hívta az utcára az embereket az ellenzék, ami egyszerű dolog, "de onnan hazavinni őket, az egy sokkal bonyolultabb dolog." Szerinte az ellenzéknek a Kossuth téri szánkó összetöréséről és a szánkók felgyújtásáról kéne beszélnie. Budai Gyula azzal zárta, hogy "nagyon szomorú, hogy az advent és a karácsonyra készülődés időpontjában ilyen dolgok történnek."

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.