Ügyészség

Kislánya jelenlétében akart leugrani a hídról az asszony

Az Esztergomi Járási Ügyészség kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt emelt vádat azzal az anyával szemben, aki italozott, csavargott és súlyosan elhanyagolta a gyermekét.

2018.12.14 08:49ma.hu

A vádlott egyedül nevelte a 2010-ben született kislányát, akivel Dorogon, egy önkormányzati lakásban éltek. Az illetékes hatóság 2017 májusában a sértett védelembe vételét rendelte el, mert az asszony rendszeresen ivott, továbbá az alkalmi ismerőseivel, illetve barátaival több napon keresztül csavargott, szórakozott, miközben a gyermekét vagy magával vitte, vagy véletlenszerűen másra bízta.

A szülő a hatóságok többszöri felhívása ellenére sem változtatott az életvitelén, így amikor műkörmöshöz ment, a sértettet egy rövid ideje megismert családra bízta, ami ahhoz vezetett, hogy a kiskorú szexuális bűncselekmény áldozata lett. Ennek elkövetőjét időközben elítélték. Az asszony nem tartotta szükségesnek a kislány pszichológus szakemberrel történő segítését, a trauma feldolgozását.

A vádlott nem tartotta tisztán a gyermeket, a ruhái rendezetlenek, koszosak, dohányszagúak voltak, több alkalommal nem az életkorának megfelelő méretű ruhát hordta.

Az anya 2017. július 09-én, az esztergomi Mária Valéria hídon tartózkodott ittas állapotban. Hangosan kiabált, és megpróbált leugrani az aktuális partnerével együtt, miközben az akkor hét éves sértett is velük volt, aki rendkívül megijedt, remegett, míg a rendőrök kiérkeztek.

Többször előfordult 2017 nyarán az is, hogy az asszony vásárolni indult a lakásból, ahová több napon keresztül nem tért vissza, így a sértettnek megfelelő váltóruhát, élelmet, tisztálkodási lehetőséget nem biztosított. A kislány sokszor tanúja volt a vádlott és férfi ismerősei italozásainak, illetve akkor és ott aludt el, ahol éppen az édesanyjával tartózkodott. Az asszony rendszeresen annyira leittasodott, hogy a kiskorú felügyeletét nem tudta ellátni.

A vádlott a szülői kötelezettségét súlyosan megszegte, és ezzel a kislánya testi, érzelmi és erkölcsi fejlődését veszélyeztette.

A gyermeket az idén nevelőszülőnél helyezték el.

A címlapfotó illusztráció.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.