Túlóra

Kövér: szigorodhatnak a fegyelmi szabályok az Országgyűlésben

'Anarchiába hajló, eszetlen rendbontás történt szerdán az Országgyűlésben és a Parlament előtti téren.'

2018.12.14 07:57MTI

A házelnök úgy látja, a történtek felvetik annak igényét, hogy áttekintsék a parlamenti fegyelmi rendelkezéseket.

Az Országgyűlés elnöke az Inforádió Aréna című műsorában a parlamenti ősz legfontosabb történésének nevezte, ami szerdán a parlamentben, illetve a Kossuth téren zajlott.

Az eseményeket "anarchiába hajló, eszetlen, irracionális rendbontásnak minősítette", és úgy fogalmazott: ami a Házon kívül történt, semmivel nem különbözött attól, mint amit az ellenzék a patkón belül csinált.

Lehetett sejteni, hogy szintlépésre készülnek, előre be is jelentették, hogy meg akarják akadályozni a törvényhozás normális működését - közölte Kövér László, aki elmondta: előzetesen gondolt arra, hogy pulpitusfoglalásos akcióval készül az ellenzék, ez azzal a különbséggel következett be, hogy ötvözték az eddig kipróbált eszközöket.

Arról, hogy szükséges-e házszabály módosítása, azt mondta: ettől függetlenül is gondolkodnak azon, hol kell finomításokat végezni.

Ami történt, felveti annak igényét, hogy áttekintsék, kell-e változtatni a fegyelmi rendelkezéseken - jelezte.

Úgy tűnik, ami azokban eddig volt, nem elég visszatartó erő - tette hozzá.

Arról, hogy a tiltás megakadályozza-e a jövőben ezeket a folyamatokat, azt mondta: nem optimista, de ha ez az ellenzék állandó taktikai eszköze, akkor legalább "fájjon nekik".

A mostani házszabály alapján pénzbírságra tett javaslatot a történtek miatt - erősítette meg.

Más büntetést egyelőre nem javasolt, mert - elmondása szerint - hagyja, hogy "ülepedjen benne az élmény".

Kövér László közölte: lélekben nem voltak felkészülve arra, hogy csak az akadályozza meg az ellenzéki fizikai erőszakot, hogy csak egyharmadnyi mandátummal rendelkeznek, és alulmaradtak volna. Hozzátette: az utcai tiltakozások egy idő után elülnek majd.

Az ellenzéki képviselők olyan mértékben frusztráltak, hogy egyszerűen nem képesek a józan mérlegelésre és a higgadt stratégiakészítésre - vélekedett.

Rámutatott: "intellektuálisan is nagyon nehéz helyzetben vannak", hiányoznak azok a szakértők, akik valódi hasznos tanácsokat tudnának adni.

A helyzetük sem egyszerű, a baloldal mindenütt lejtmenetben, a morális és politikai összeomlás szélén van Európában. A Jobbiknak, az LMP-nek és a Párbeszédnek a helyzete sem egyszerű - mondta az Országgyűlés elnöke, aki szerint ezen tömörülések képviselői hiteltelenek.

Arról, hogy sokszor nem a kormány, hanem képviselők nyújtanak be rendkívül fontos javaslatokat, azt mondta: nem volt másként ez 2010 előtt sem, és nem lát nagy különbséget a számokban.

A kérdésre, hogy ezzel meglehet spórolni sokszor az egyeztetéseket, azt mondta: van amikor az idő sürget, és nincs idő hosszú hónapokig tartó egyeztetésre.

"Az apparátusok lassító-blokkoló erejét sem szabad figyelmen kívül hagyni" - jegyezte meg, hozzátéve: ez nem magyar sajátosság, ez a modern demokráciák, bürokráciák jellegzetessége.

Az azonnali kérdések műfajáról azt mondta: az ellenzéki képviselők esetében 90 százalékban színtiszta gyalázkodásról van szó, konkrét tárgyi kérdések nem kerülnek elő.

Arról, hogy minden bizottsági ülés - kamerák által közvetített módon - nyilvános legyen, azt mondta: van benne dilemma e téren, a nyilvánosság inspirálja a képviselőket, hogy ne a szakmai álláspontjukat mondják el, hanem kifelé szerepeljenek.

Ennek ellenére valószínű, hogy előbb-utóbb megvalósítják - jelezte.

Lezsák Sándor ülésvezető elnökként a házszabályt betartva tette, amit tett a munka törvénykönyvének tárgyalásakor - mondta a házelnök, aki hozzátette: az obstrukciónak egy formája zajlott már akkor is.

Kövér László, a Fidesz országos választmánya elnökeként kitért arra is, hogy a testület a jövő héten ülést tart, és ha sikerül összeállítani az EP-listát úgy, hogy annyi név szerepeljen rajta, mint ahány mandátumot Magyarország elnyerhet, akkor beterjesztik a választmány elé.

Maradnak kint képviselők és jönnek is haza, valószínű több lesz a változás, mint eddig volt - jelezte.

Megjegyezte: több mint tíz mandátumra számítanak az EP-választáson.

Navracsics Tiborra biztosra a kampányban nem számítanak, de nem azért mert bajuk van vele, hanem mert uniós biztosi megbízatása később jár le, és ebben a minőségében nem is vehetne részt benne.

A következő biztos jelölése a jövendő EP erőviszonyaitól is függ - közölte Kövér László, aki szerint a baloldal szinte menthetetlen, elindult a lejtőn, és nem fog tudni megállni.

Eltűnni nem fognak, hanem át fognak alakulni, részben a szavazóik a zöldek felé mennek el, illetve baloldali populista pártok nőnek a helyükre, ami nem teszi kiszámíthatóbbá az európai demokráciákat. Jobboldalon a nemzeti szuverenitást védő radikális pártok jönnek fel. Nagyon sok országban a pártok migrációhoz való viszonya lesz meghatározó, ami a választókat vezetni fogja - jegyezte meg Kövér László.

Arról, hogy Magyarország kivel szeretne szövetségre lépni, azt mondta: mindenképpen azokkal, akik az uniót valóban erősíteni akarják.

Minden ellenkező híresztelés ellenére Magyarország és a Fidesz nem unióellenes, nem akar kiszállni, gyengíteni, szétverni az uniót - jelentette ki Kövér László, aki szerint a nemzetállamok, nemzeti parlamentek beleszólási lehetőségeit kellene megnövelni.

Tudni kell megállni az integrációban, egy bizonyos ponton túl az a viszályára fordul, és ellenérzést vált ki a társadalmakban - mondta.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.