Túlóra

Politológus: önként vállalt túlórára kizárólag a munkavállaló beleegyezésével van lehetőség

A szakértő értékelése szerint a dolgozók részéről van igény arra, hogy úgy keressenek több pénzt, hogy többet dolgoznak.

2018.12.14 06:30MTI

Ahol eddig 250 óra elrendelésére volt lehetőség, ott további 150 óra, ahol eddig 300 órára volt lehetőség, ott további 100 óra önként vállalt túlórára van mód kizárólag abban az esetben, hogyha a munkaadó illetve a munkavállaló írásban megegyezik - mondta Farkas Örs politikai elemző az M1 aktuális csatornán szerda este a munka törvénykönyvének módosításával kapcsolatban.

Kiemelte: az uniós irányelv átlagosan 416 óra, van azonban olyan nyugat-európai ország ahol 500 óra is elrendelhető, és van olyan is, ahol nem önkéntes, hanem kötelezően vállalandó a túlmunka.

A szakértő értékelése szerint a dolgozók részéről van igény arra, hogy úgy keressenek több pénzt, hogy többet dolgoznak. Ezt a lehetőséget biztosítja a munka törvénykönyvének mostani módosításával a kormány.

Farkas Örs kitért arra is, hogy a szakszervezetek az elmúlt néhány hétben erősen felemelték a szavukat a túlmunka vállalásának változtatásáról szóló szabályozás miatt. Pedig a törvénymódosítás következtében a szakszervezetek jogai nem változnak - tette hozzá, megjegyezve, annyiban érinti őket a szabályozás, hogy az önként túlmunkát vállalók közvetlenül a munkaadóval egyeznek meg, kihagyva a szakszervezetet.

A szakértő szerint a szerdai parlamenti ellenzéki megmozdulás már az uniós kampány része. Szerinte az ellenzék olyan állapotban van, hogy az utcai politizálást vitte be a parlamentbe: volt sípolás, továbbá zászlókat - köztük uniósat - lengettek. A felmutatott táblák közül volt, amelyen angol felirat szerepelt. Farkas Örs szerint ez is azt jelzi, hogy nem kizárólag a hazai közvéleménynek szólnak az üzenetek. Felhívta a figyelmet arra, hogy a teljes ellenzék a szakszervezetekkel együtt néhány ezres tüntetést tudott csak szervezni.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.