Demonstráció

A szakszervezeti tüntetők hétfőtől útlezárásokat ígértek

Lezajlott a túlóratörvény elleni tüntetés. A beszédek után betörtek a lezárt Kossuth térre, majd némi tülekedés után, körülbelül fél háromra szétszéledt a tömeg.

2018.12.08 14:58ma.hu

Szakszervezetek szerveztek tüntetést szombatra a túlóratörvény ellen az Alkotmány utcába. Az esemény szervezői szerint tízezren is lehettek, az Index helyszíni tudósítója szerint több ezren voltak, a tömeg a Szemere utcáig ért. A szakszervezeti felszólalók egyöntetűen elutasítják a túlóratörvényt, és azt is mondják, ők nem tüntetni akarnak, hanem párbeszédet és élhető béreket. Hétfőtől pedig országos útlezárásokat ígérnek.

A szakszervezeti beszédek végén a tömeg megpróbált előrenyomulni a Kossuth térre, rendőri sorfal állta útjukat, így kisebb tülekedés alakult ki. A tüntetők aztán benyomultak a térre a parlament épületéhez. Délután kettőre nagyjából 100-200 ember maradt, ők farkasszemet néznek a lépcsőkön dupla sorfalban álló rendőrökkel. Időnként felhangzott a „Bűnözőket védtek" skandálás, de aztán fél három körül szétszéledt a tömeg.

Kórházba vitték Komjáthi Imrét, az MSZP alelnökét

Az MSZP tiltakozik az ellen az eljárás ellen, ahogyan a párt alelnökét Komjáthi Imrét a földre teperték a karhatalom emberei a Kossuth téri szakszervezeti tüntetésen - írta közleményében a párt.

"Tájékoztatjuk a közvéleményt, hogy Komjáthi Imre csupán a szakszervezetek felhívásának tett eleget, amikor megkísérelte a rendőri blokád alatt lévő Kossuth tér visszafoglalását.

Komjáthi Imrét a rendőrattak után térdsérüléssel kórházba szállították, jelenleg a Fiumei úti sebészeti ügyeleten vizsgálják.

Az MSZP továbbra is kiáll a munkavállalók jogaiért, valamint minden politikusáért, aki síkra száll a munkavállalói jogok mellett.
"

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.