Kormány

PM: új családtámogatási intézkedések készülnek

Több családtámogatási elképzelés is a Pénzügyminisztérium napirendjén van, ezek között szerepel az úgynevezett falusi csok is.

2018.12.08 11:12MTI

Gion Gábor pénzügyekért felelős államtitkár a Magyar Idők szombati számában megjelent interjúban hangsúlyozta, hogy a családok támogatása elsőbbséget élvez, és gondoskodni kell a megfelelő pénzügyi alapokról is. Olyan megoldásokra van szükség, amelyek kellő anyagi lehetőséget, mozgásteret teremtenek, de korántsem olyan rizikósak, mint például a korábbi devizahitelek voltak - mondta.

Úgy vélte, a béremeléseknek is folytatódniuk kell jövőre. Ennek kapcsán felidézte a rendszerváltás korszakát, amikor a külföldi befektetők részben az olcsó munkaerő miatt jöttek Magyarországra. "Azt ugyanakkor jó tudni, hogy ez a stratégia nem vezethet hosszabb távon sikerre. Magyarország - már csak méreténél fogva is - soha nem fog tudni nagy államokkal versenyezni a költségek ügyében: mindig akad majd olyan hely, ahol jóval több a munkaerő és sokkal kisebb fizetést kell adni a helybelieknek. Magyarországnak ezért mással kell próbálkoznia: olcsó helyett hatékony munkaerőre és ezzel hatékony termelésre van szükség" - fogalmazott.

A harmadik negyedévi GDP adatokat értékelve kiemelte, hogy az 5,2 százalékos növekedés az elmúlt két és fél évtized legjobb adata, az uniós átlag két és félszeresét meghaladó ütem. Mint mondta, a gazdaság remek eredményében nyilván van szerepük a nemzetközi történéseknek és bizonyos kivételes eseteknek is, de az alapvetést egyes kormányzati intézkedések adják. Ezek közül a legfontosabbnak a 2016-ban megkötött hatéves bérmegállapodást nevezte, valamint azt, hogy mára beérett a munkahelyteremtő intézkedések gyümölcse.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.