Önkormányzat

Bizottság vizsgálta a hódmezővásárhelyi városházán történt elbocsátásokat

Bizottság vizsgálta ki a hódmezővásárhelyi városházán a februári időközi választást követően történt elbocsátásokat, a testület jelentését a közgyűlés pénteki ülésén fogadták el.

2018.12.07 20:12MTI

Kovács László (Fidesz-KDNP), az eseti interpellációs bizottság elnöke elmondta, a februári időközi polgármester-választás és május vége között összesen 33 köztisztviselő távozott az önkormányzati hivatalból. A testület - az adatvédelmi szabályok betartásával - megkereste a polgármesteri hivatal korábbi munkatársait, akik közül huszonketten válaszoltak a bizottság kérdéseire írásban vagy személyesen.

A válaszokból kiderült, hogy a két vezető tisztségviselő - a címzetes főjegyző és az aljegyző - távozását követően az új polgármester, Márki-Zay Péter nyomást gyakorolt a dolgozókra, annak érdekében, hogy a hivatal és az önkormányzat korábbi irányítóira terhelő információkat találjon - közölte a képviselő. Hozzátette: a köztisztviselőkkel folytatott beszélgetéseket a politikus rögzítette - alkalmanként az érintettek tudtával, de volt, hogy a beleegyezésük nélkül.

Kovács László kifejtette, volt olyan, aki úgy fogalmazott, hogy "ötvenes évekbeli hangulat" alakult ki a városházán. A megfélemlítések és a jelentős, az egyes esetekben akár 50 százalékot elérő bércsökkentések miatt döntöttek úgy sokan, hogy távoznak - tette hozzá az elnök.

Márki-Zay Péter az időnként személyeskedésig fajuló vita során elismerte, hogy a jelentést nem olvasta végig, de az írást "politikai fércműnek", "hazugságáradatnak" nevezte.

A polgármester azt mondta, a városházáról a dolgozók egy-két kivétellel közös megegyezéssel távoztak. A távozók többsége közalkalmazottként folytatta pályafutását, "fideszes vezetésű" hivatalban. Az önkormányzat az érintetteknek mintegy 50 millió forintot fizetett ki szabadságmegváltás címén - mondta.

A bizottság jelentését - a közgyűlés többségét adó Fidesz-KDNP-frakció tagjainak szavazatával - 8-5 arányban elfogadták.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.