Elismerés

Balczó András Pest megye díszpolgára lett

Pest megye közgyűlése díszpolgári címet adományozott Balczó Andrásnak kimagasló sportolói eredményei és közéleti tevékenysége elismeréséül. A kitüntetést pénteken vette át a Nemzet Sportolója a megyenap alkalmából.

2018.12.07 14:49MTI

A méltatás szerint a háromszoros olimpiai és tízszeres világbajnokot tehetsége és hihetetlen akaratereje már korán a legjobbak közé emelte, 1960-ban Rómában tagja volt a ötkarikás aranyérmes öttusa-válogatottnak. Saját maga edzőjeként 1963 és 1969 között sorozatban öt világbajnokságon nyert egyéni aranyérmet, az 1969-es budapesti diadal különösen emlékezetes maradt, mert a befejező napon ezrek futottak mellette és ünnepelték a Hármashatárhegyen. Pályafutását 1972-ben, Münchenben sikerült megkoronáznia, 34 évesen egyéniben is olimpiai bajnok lett. Feleségével budakeszi házukban élnek, amit Balczó András maga épített.

Az elismerést Szabó István, a Pest megyei közgyűlés elnöke és Harrach Péter országgyűlési képviselő adta át Balczó Andrásnak.

Pest megyében 1993 óta adományozható díszpolgári cím. Tavaly kapta először sportoló, az úszó Cseh László.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.