Fővárosi Főügyészség

Vádat emeltek a Dózsa György úti halálos közlekedési baleset ügyében

A balesetben két ember vesztette életét. Az illetékes kerületi ügyészség az ügyben halálos közúti baleset gondatlan okozása miatt nyújtott be vádiratot a bíróságra.

2018.12.06 14:55ma.hu

A vádirat szerint M. Richárd vezetői engedély nélkül, 2017. május 15-én kora délután a megengedett 50 km/h-t jelentősen meghaladó, 135-140 km/h sebességgel közlekedett a XIII. kerület, Dózsa György úton a Kassák Lajos utcai kereszteződés irányába.

A kereszteződésbe ekkor érkezett gépkocsival egy 47 éves férfi, és szabálytalanul, kis ívben bekanyarodott a szemből, eltúlzott sebességgel érkező vádlott elé úgy, hogy nem adta meg neki az elsőbbséget. A kanyarodó gépkocsiban két személy utazott a sofőrön kívül.

A vádlottak gépkocsija olyan erővel ütközött össze, hogy mindkét jármű felsodródott a járdára és elütött három gyalogost. A balesetben a kanyarodó jármű egyik utasa olyan erővel zuhant ki az autóból, hogy sérülései miatt a helyszínen életét vesztette. A másik utas a kórházi kezelés során hunyt el, a három gyalogos pedig könnyebben sérült. A kanyarodó gépkocsi 47 éves sofőrje is életveszélyes, míg a gyorshajtó vádlott könnyebb sérüléseket szenvedett.

A baleset elkerülhető lett volna, ha a szemből, nagy sebességgel érkező M. Richárd nem lépi túl a sebességhatárt, vagy, ha a másik vádlott szabályosan kanyarodik.

A fenti baleseten kívül, a vádiratban szerepel egy másik eset is, amely miatt M. Richárd vezetői engedélyét korábban bevonták. A vád szerint 2015. június 19-én gépkocsijával majdnem elsodort egy kerékpárost, majd az emiatt közöttük kialakult közlekedési konfliktus során az utasával együtt kiszállt az autóból, és mindketten testszerte bántalmazták a biciklist.

A Budapesti VI. és VII. Kerületi Ügyészség a Dózsa György úti baleset kapcsán mindkét sofőrrel szemben halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt nyújtott be vádiratot a bíróságra. A másik, egyesített ügyben a vád közúti veszélyeztetés, valamint garázdaság és könnyű testi sértés vétsége.

M. Richárd – aki mindkét fenti ügynek terheltje – jelenleg letartóztatásban van. Vele szemben végrehajtandó szabadságvesztés kiszabását, valamint végleges hatályú járművezetéstől eltiltást indítványozott az ügyészség a vádiratban.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.