Pintérék terve nem igazán jó

Totális megfigyelés több mint 50 milliárdért?

A BM azt állította, a NAIH által kérteket beépítették a törvényjavaslatba, és így is történt.

2018.12.02 16:05ma.hu

50 milliárd forintnál is drágább lenne, viszont számos biztosíték és felelősségi kör hiányozna belőle - egészen elképesztő dolgok derültek ki a Belügyminisztérium által kialakítandó központi kamerarendszerről - számolt be az esetről szinte minden lap. A gond csak az, hogy olyan - különböző időszakban született - dokumentumokat vetettek össze, amelyeket időállapotuk miatt nem lehetett volna, így az ezek alapján született következtetések korántsem helytállóak.

Az eset kapcsán ezt írta a Belügyminisztréium

Tisztelt Dercsényi Úr!

Álláspontunk szerint a 2018. december 2-án 7:00-kor a hvg.hu portálon hozzáférhetővé tett „Totális megfigyelés 50 milliárdért - Pintérék terve kiakasztotta az adatvédelmi biztost” című közlése az alábbiak okán megtévesztésre alkalmas.

Közlése tényszerű abban a tekintetben, hogy a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) elnöke NAIH/2018/5578/3/J ügyszámon véleményezte a belügyi tárgyú és kapcsolódó törvények módosításáról szóló törvény tervezetét. Ugyanakkor sérelmezett közlése nem tartalmazza, hogy Elnök Úr véleménye 2018. október 1-jei keltezésű. Ugyancsak nem rögzíti cikkében, hogy a T/2930 számú törvényjavaslat 2018. október 17. keltezéssel került benyújtásra az Országgyűlésnek. Ennek a két időpontnak, pontosabban a közöttük eltelt idő intervallumnak azért tulajdonítunk jelentőséget – és hiányoljuk közléséből –, mert ebben az időszakban sor került a NAIH fenti ügyszámon tett ajánlásainak befogadására, illetve azok egy részétől a NAIH a szakmai egyeztetések során elállt. Tehát az Ön cikke a törvény tervezetének egy korábbi időállapotára reagál, miközben egy olyan véleményt állít be aktuálisként, amely már idejét múlt. Ebből következően következtetései nem helytállóak, véleménye megalapozatlan.

A fentiek alapján elvárjuk közlésének a lehető legrövidebb időn belül történő korrigálását.

Üdvözlettel,
Belügyminisztérium Kommunikációs Főosztály

Közleményt adott ki a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság is

A hvg.hu Itthon rovatában 2018. december 2-án megjelent a Dercsényi Dávid által jegyzett "Totális megfigyelés 50 milliárdért - Pintérék terve kiakasztotta az adatvédelmi biztost" című írás. Nagyra értékelem, hogy a hvg.hu hírt adott erről a fontos témáról, de jeleznem kell, hogy a nevezett írásban olyan információk is szerepelnek, amelyek pontatlanok, illetve már elavultak.

Az adatvédelmi hatóság a cikkben idézett észrevételeket a kameraképek központi tárolására vonatkozó törvénymódosítás előkészítése során tette, vagyis azok egy korábbi normaszöveg változatra vonatkoznak. (Erre felhívtam a tájékoztatást kérő figyelmét, amikor elküldtem neki az állásfoglalás szövegét.)

Időközben egyeztetést folytattam a Belügyminisztérium szakértőivel, amelynek eredményeként több olyan szabállyal egészítették ki a szóban forgó T/2390. számú törvényjavaslatot, amely a személyes adatok védelmét szolgálja. Például belekerült az, hogy ezen túl is attól az adatkezelő szervtől lehet majd kérni a kameraképek hozzáférhetővé tételét, amelynek kamerája a képfelvételt készítette. 

A cikkben további olyan, a NAIH-nak tulajdonított állítások is szerepelnek, amelyek tartalmukban vagy stílusukban eltérnek az adatvédelmi hatóság véleményében írtaktól, ezért azt javasolom, hogy akit a téma érdekel, olvassa el az eredeti állásfoglalást is, amely a NAIH honlapján található: http://naih.hu/files/NAIH-5578-3-2018-J-181001.PDF

Végül megemlítem, hogy a NAIH állásfoglalásában sem a "terrabájtnyi" szó, sem a NAIH nem létező hajszálai égnek meredéséről szóló eszmefuttatás nem szerepel.

Dr. Péterfalvi Attila
elnök
c. egyetemi tanár

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.