Ellátás

Fülöp Attila: a kormány feladata az autisták önálló életének támogatása

A cél az, hogy lehetőleg mindenki a saját keresetéből el tudja tartani magát.

2018.12.02 22:30MTI

A kormány fontos feladata, hogy az autistákat támogassa a minél önállóbb életvitelük megteremtésében - erről az Emberi Erőforrások Minisztériuma szociális ügyekért felelős államtitkára beszélt az Autisták Országos Szövetsége (AOSZ) fennállásnak 30. évfordulóján rendezett szombati budapesti szakmai és családi napon.

Fülöp Attila a civil szervezet közösségépítő tevékenységét emelte ki.

Hozzátette: a kormánynak abban lehet segítő szerepe, hogy önállóságukban és boldogulásukban támogatja az autista embereket.

Ennek legfontosabb lépései közé tartozik az akadálymentesítés és a munkahelyteremtés segítése. Utóbbival a cél az, hogy lehetőleg mindenki a saját keresetéből el tudja tartani magát - hangoztatta az államtitkár.

Rámutatott, az ő életüket segíti a DATA nevű, a mindennapi élethelyzetek hatékony szervezésében, önállóbb kivitelezésében segítséget nyújtó alkalmazás is, amelyhez a kormány 450 millió forint támogatást nyújtott egy uniós projekt keretein belül.

Fülöp Attila elmondása szerint jövőre 69 millió forint állami támogatást kap az AOSZ és várhatóan még igén kiírnak egy újabb, 95 millió forintos keretösszegű pályázatot, amely az érintettek ellátását segítő feladatokat támogatja.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.