Román centenárium

Székely zászlót helyeztek ki az óbudai közintézményekre

A magyar nemzet 20. századi kálváriájának kezdetére emlékezünk.

2018.12.01 15:23MTI

Székely zászlót helyezett ki Óbuda-Békásmegyer önkormányzata szombaton az összes III. kerületi közintézményre, Bús Balázs polgármester kezdeményezésére, hogy kifejezze szolidaritását az erdélyi magyarsággal, illetve a székely nemzeti közösséggel.

Az önkormányzat az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta: az idén az I. világháború száz évvel ezelőtti befejezésére és a magyar nemzet 20. századi kálváriájának kezdetére emlékezünk. Egy évszázaddal ezelőtt indult meg a történelmi Magyarország szétesése és a magyar nemzet egyharmadának, mintegy 3,5 millió embernek idegen uralom alá kerülése - tették hozzá.

Kitértek arra, hogy Románia idén ünnepli centenáriumát az 1918. december 1-jén tartott gyulafehérvári román nagygyűlésnek, amely határozatban kimondta Erdély és a Román Királyság egyesülését. Ez a határozat több ígéretet tartalmazott a román uralom alá kerülő más nemzetrészek jogainak biztosítására, azonban a magyar kisebbség azóta is közösségi "önrendelkezési jogától megfosztottan küzd a megmaradásért a szülőföldjén".

Kiemelték: a székely zászló mára az erdélyi és azon belül a székelyföldi magyar összetartozás szimbólumává vált, kihelyezése felhívja a figyelmet arra, hogy "az akkori történések és a be nem váltott ígéretek máig tartó jogfosztottságot eredményeztek a romániai magyar nemzetrész számára".

Bús Balázs (Fidesz-KDNP) polgármester kezdeményezésére Óbuda-Békásmegyer önkormányzata december 1-jén, szombaton - amely idén áthelyezett munkanap - az összes intézményére kihelyezi a lobogót. Csíkszereda város testvértelepüléseként ily módon is szeretné kifejezni szolidaritását az erdélyi magyarsággal, illetve a székely nemzeti közösséggel - áll a közleményben.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.