Egészségügy

55 milliárd forinttal konszolidálják a kórházakat

'Előrehaladott állapotban' van a kórházak gazdálkodásának, pénzügyi helyzetének áttekintése.

2018.11.29 11:29MTI

Az egészségügyi közalkalmazottak, védőnők, egészségügyben dolgozó nem egészségügyi felsőfokú végzettséggel rendelkezők béremeléséről döntött a kormány - jelentette be az emberi erőforrások minisztere csütörtökön, Budapesten.

Kásler Miklós újságíróknak elmondta: négy év alatt négy lépcsőben emelik a béreket, ez 2022-re 72 százalékos emelést jelent. 2019 júliusától 8 százalékkal, 2020 januárjában 14 százalékkal, majd az év novemberében ismét 20 százalékkal emelkedik a bérük, 2021-ben pedig újabb 30 százalékkal - ismertette.

A béremelésre jövőre 14,1 milliárd, 2020-ban 79,4 milliárd forintot szán a kormány.

Kásler Miklós beszámolt arról is, hogy a kormánydöntés értelmében 55 milliárd forinttal konszolidálják a kórházakat. A miniszter hozzátette, "előrehaladott állapotban" van a kórházak gazdálkodásának, pénzügyi helyzetének áttekintése.

A miniszter közölte továbbá, hogy a kormány elfogadta az alapellátás és a sürgősségi ellátás átalakításának koncepcióját és az öt nemzeti egészségprogramot.

Az alapellátással kapcsolatban Kásler Miklós elmondta, az alapvetés az, hogy a diagnózis szülessen meg már a háziorvosnál, aki az ellátás során használhatja a többi szakvizsgáját, és az elképzelés szerint tevékenységüket járási szinten fogják majd össze.

A diagnózishoz szükséges eszközöket a háziorvosok megkapják, és elektronikus úton lehetőség lesz a leleteket továbbküldeni. "Így nem a beteg utazik a kórházba, hanem a lelet" - mondta.

Kásler Miklós kiemelte, ezzel szorosan összefügg a sürgősségi ellátás átalakítása. Ezen a területen bevezetik az úgynevezett triázsrendszert, amelyben három-öt percen belül elbírálják, hogy milyen szintű ellátásra van szükség. Ennek megfelelően küldik a pácienst a végleges ellátási helyre, ahol az érdemi ellátást tíz percen belül el kell kezdeni.

Szintén bevezetnék a sürgősségi ellátásban az alapellátási egységet, mert a sürgősségi osztályokat felkeresők közül sokan nem sürgősségi ellátási formára szorulnak - ismertette a miniszter.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.