Ítélet

Bicskei zaklatás: 8 évet kapott a gyermekotthon volt igazgatója

Nyolc év fegyházbüntetésre ítélték a bicskei gyermekotthon korábbi igazgatóját, három év felfüggesztettre pedig az egyik nevelőjét, akiket az otthonban lakó fiúk azzal vádoltak meg, hogy a két férfi gyerekkorukban évekig szexuálisan kihasználta őket.

2018.11.21 11:32ma.hu
hirdetés

A vád szerint 2004 és 2016 között az elsőrendű vádlott, a bicskei gyermekotthon korábbi vezetője, V. János legalább tíz kiskorú fiút, a másodrendű vádlott, K. Béla pedig négy gyereket zaklatott szexuálisan, mindketten kihasználva a gondozásuk alatt álló kiskorú sértettekkel fennálló alá-fölérendeltségi viszonyukat - írja az Index.

A volt igazgatót szerdán kezén és lábán bilincsbe verve vezették a Székesfehérvári Törvényszék dísztermébe, vádlott-társa szabadlábon védekezhetett. A bíróság szerint a férfi a többi közt folytatólagosan elkövetett szexuális erőszak bűntettében, szexuális erőszak kísérletében, folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés bűntettében bűnös. Az igazgatót véglegesen eltiltották minden foglalkozástól, amivel tizennyolc év alattiakkal kéne foglalkoznia. A nevelőt másfél évre ítélték, de három évre felfüggesztve.

A bíró az igazgató személyiségét éretlennek és nárcisztikusnak írta le, a nevelőt pedig infantilisnek, akinél megjelenhet a szadomazo viselkedés.

A tárgyalás nagy része a kiskorú érintettekre tekintettel zártan folyt, a sajtót csak a vádirat-ismertetésre és az ítéletre engedte be a bíróság.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Belépés és regisztráció hirdetés
hirdetés
hirdetés
Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.