Diplomácia

Nagy port kavart, hogy a volt macedón miniszterelnök Budapesten van

Elvileg a Szerbia felől érkező bevándorlók nem kaphatnak menedékjogot Magyarországon.

2018.11.14 10:44ma.hu

Szkopje megerősítette, hogy a volt macedón miniszterelnök Budapesten van A macedón belügyminisztérium kedden megerősítette, hogy a szökésben lévő Nikola Gruevszki volt miniszterelnök Magyarországon tartózkodik.

A belügyi tárca közleménye szerint a korábbi értesülést a magyar belügyminisztérium erősítette meg. Ezután pedig a macedón rendőrség tájékoztatta az illetékes bíróságot, hogy írjon ki nemzetközi elfogatóparancsot a volt kormányfő ellen, valamint a külügyminisztériumba kérették a szkopjei magyar nagykövetet.

Nikola Gruevszki kedden a Facebook-oldalán közölte Budapesten van, és politikai menedékjogot kért a magyar hatóságoktól.

Az kérdéses, hogy a volt macedón kormányfő hogyan jutott el Magyarországra, ugyanis tavaly elővigyázatosságból elvették tőle az ellene folyó eljárások miatt.

Judith Sargentini a Twitteren azt írta, amikor utoljára megkérdezte, hogy a Szerbia felől érkező bevándorlók kaphatnak-e menedékjogot Magyarországon, még azt a választ kapta, hogy nem.

Sargentini kiakadt - VIP-tranzitzóna van Magyarországon?

Nikola Gruevszki 2006 és 2016 között volt Macedónia miniszterelnöke, ahol viszont a héten elfogatóparancsot adtak ki ellene, mert nem kezdte meg kétéves börtönbüntetése letöltését, amelyet hivatali visszaélés miatt szabtak ki rá.

Nikola Gruevszkit májusban ítélték el hivatali visszaélés miatt. Az ítélet szerint Gruevszki miniszterelnökként befolyást gyakorolt egy páncélozott Mercedes beszerzésére kiírt pályázat kimenetelére, és a győztesnek kihirdetett autókereskedő utólag jutalékot fizetett neki, illetve ő maga személyes használatra is igénybe vette a luxusautót. A 600 ezer euró (192,85 millió forint) értékű Mercedes megvásárlására 2015-ben derült fény, amikor az akkor még ellenzéki - azóta kormányfővé választott - szociáldemokrata Zoran Zaev nyilvánosságra hozta Gruevszkinek és a kormány több magas rangú tisztségviselőjének illegálisan lehallgatott telefonbeszélgetéseit. Az eljárás során perdöntő bizonyítékká vált Gruevszkinek és az akkori belügyminiszternek az egyik telefonbeszélgetése, amelyben a gépjármű megvásárlásáról esik szó.

A politikusnak múlt csütörtökön kellett volna megkezdenie börtönbüntetésének letöltését, de ügyvédei fellebbezést nyújtottak be, amellyel nyertek egy kis időt Gruevszki számára, ám az indítványt a múlt pénteken a fellebbviteli bíróság elutasította. A döntést - amely szerint azonnal börtönbe kell vonulnia - a múlt hét végén és hétfőn többször is megpróbálták kézbesíteni a volt kormányfőnek, ám Gruevszkit sehol sem találták, ezért hétfő késő délután elfogatóparancsot adtak ki ellene. A rendőrség átkutatta a politikus házát, Oliver Szpaszovszki belügyminiszter pedig bejelentette: a hatóságok fokozottan figyelik a Szkopjéból kivezető utakat, illetve a határátkelőket is. A sajtó azt is közölte, Gruevszkinek nincs útlevele, mert azt még korábban elővigyázatosságból elvették tőle az ellene folyó eljárások miatt.

Nikola Gruevszki ártatlannak vallotta magát ebben és további négy ügyben, majd közölte: az eljárások politikai indíttatásúak, és azok mögött a szociáldemokrata kormány áll.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.