Gyilkosság

Tényleges életfogytiglant kapott egy somogyi férfi, aki agyonverte ismerősét

Kizárólag a férfi "végleges elszeparálásával érhető el a büntetés célja".

2018.11.13 22:33MTI

Tényleges életfogytiglani szabadságvesztésre ítélt kedden a Pécsi Ítélőtábla egy Somogy megyei férfit, aki 2016 januárjában agyonverte ismerősét, majd a holttesttől úgy próbált megszabadulni, hogy felgyújtotta.

A táblabíróság az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta: az első fokon eljáró Kaposvári Törvényszék a vádlottat különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés miatt, többszörös visszaesőként életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélte azzal, hogy legkorábban 30 év múlva bocsátható feltételes szabadságra.

A másodfokú, jogerős keddi határozattal az ítélőtábla kizárta a feltételes szabadságra bocsátás lehetőségéből az 54 éves, többszörösen büntetett előéletű vádlottat. Azt írták: kizárólag a férfi "végleges elszeparálásával érhető el a büntetés célja".

A vádlott gyermekkora óta ismerte a sértettet, akivel egy intézetben nevelkedett. 2016 januárjában a vádlott falujában együtt italoztak, majd a lakására mentek. Később összevesztek, a házigazda téglával fejbe ütötte a sértettet, majd a földön acélbetétes bakancsával arcon és homlokon rúgta, mellkasát megtaposta.

A sértett belehalt a súlyos bántalmazásba.

A vádlott a lakásban benzinnel lelocsolta és meggyújtotta a holttestet, de mivel nem égett el, egy melléképületben elásta.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.