Pártok

A Fidesz az adatvédelmi hatósághoz fordul Demeter Márta ügyében

A Fidesz a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatósághoz fordul Demeter Márta (LMP) országgyűlési képviselő ügyében azt kérve, Péterfalvi Attila, a hatóság elnöke vizsgálja meg, hogy az ellenzéki politikus megsértette-e az infotörvény vonatkozó rendelkezéseit.

2018.11.09 13:02MTI

Böröcz László, a Fidesz frakcióvezető-helyettese pénteken újságírók előtt felidézte: a múlt héten az ügyészséghez fordultak hivatali visszaélés és személyes adatokkal való visszaélés gyanúja miatt, miután Demeter Márta több helyen azt állította, a kormányfő kiskorú lányát egy katonai gépen hozták haza Ciprusról Budapestre.

Az ellenzéki képviselő 30 évig nem nyilvános katonai adatokat tett közzé, és hamis hírbe hozott két családot, két kiskorú gyermeket - emlékeztetett a kormánypárti politikus, hozzátéve: a politikus azóta sem vette a fáradtságot és nem kért bocsánatot.

Böröcz László kiemelte: Demeter Márta konkrétan megnevezte a kormányfő lányát, ami akkor is személyes adatnak minősülne, ha valóban a miniszterelnök lánya utazott volna a gépen, hiszen nem közszereplő, közfeladatot nem lát el.

A nagyobbik kormánypárt álláspontja szerint ezen adatok nyilvánosságra hozatala jelentős érdeksérelemmel jár és több ponton törvénybe ütközik - mutatott rá a frakcióvezető-helyettes. Ezért a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatósághoz fordulnak, és arra kérik Péterfalvi Attila elnököt, vizsgálja meg az ügyet, és nyilatkozzon arról, hogy Demeter Márta megsértette-e a vonatkozó jogszabályokat.

Böröcz László szerint az ellenzéki politikus a képviselői esküjét megsértette, és bebizonyította, hogy alkalmatlan a munkájára, és bár szakpolitikusként tünteti fel magát, de érzékeny adatokkal nem tudott bánni. Politikai haszonszerzés érdekében visszaélt azokkal a jogokkal, amelyek egyébként megilletik - állapította meg a fideszes politikus.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.