Kitüntetés

A Magyar Érdemrend Középkeresztjét kapta az Audi AG igazgatósági tagja

A Magyar Érdemrend Középkeresztjével tüntette ki Peter Kösslert, az Audi AG. termelésért és logisztikáért felelős igazgatósági tagját, korábbi igazgatósági elnökét a külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Budapesten.

2018.11.09 01:30MTI

Szijjártó Péter az átadásakor hangsúlyozta: Peter Kössler győri gyárigazgatói időszakában meghozott döntéseiből a magyar gazdaság és a magyar emberek is profitáltak.

Ezek az évek jelentős mértékben hozzájárultak ahhoz, hogy az ágazat a magyar gazdaság zászlóshajója, Magyarország pedig a kontinentális autóipar egyik fellegvára lett. Az autóipari teljesítmény jelentős részét az Audi adja, Magyarországnak fontos, hogy az Audi felső vezetésébe, legfontosabb döntéshozó testületébe kerülő szakember Győrből érkezett - mondta.

Hangsúlyozta: az Audi és Magyarország az elmúlt 25 évben közös sikertörténetet írt, a világ legnagyobb motorgyárát üzemeltető cég Győrben évi közel 2 millió motort készít.

Peter Kössler köszönetet mondott a kitüntetésért, amely szavai szerint a teljes Audi Hungária csapatot illeti, és jelképezi a bizalommal teli együttműködést Magyarországon.

Ésik Róbert, a Nemzeti Befektetési Ügynökség, a HIPA elnöke arról beszélt, hogy az autóipar sikerének szilárd alapjait elsősorban az Audi magyarországi gyáregységének több mint 20 éves jelenléte biztosítja, folyamatos fejlesztései kiemelkedően hozzájárultak a magyar gazdaság teljesítményének növekedéséhez.

A magyar autóipar első számú vállalata 1993 óta több mint 8 milliárd eurót fektetett be Magyarországon. Az Audi Hungária több mint 11 500 embert foglalkoztat Győrben, közvetve 30 ezer embernek nyújt megélhetést a régióban. Hozzátette: 2015 óta, Peter Kössler vezetésének köszönhetően, a győri üzem a konszern az egyik legmodernebb gyára.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.