Felsőoktatás

Magyarországi egyetemalapításról is tárgyalt Palkovics Kínában

Palkovics László a kínai Csungking Egyetem meghívására tartott előadást az intézményben.

2018.11.07 10:28MTI

A minden korábbinál jobb magyar-kínai kapcsolatok kedvező hatásai az oktatási, tudományos, kutatás-fejlesztési kooperációk terén is megmutatkoznak - hangsúlyozta Palkovics László innovációs és technológiai miniszter, aki magyarországi egyetemalapításról is tárgyalt Kínában.

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) az MTI-hez szerdán eljuttatott közleményében azt írta, Palkovics László a kínai Csungking Egyetem meghívására tartott előadást az intézményben.

A miniszter kiemelte, a Budapesten és Csungkingban is irodával rendelkező Magyar-Kínai Technológia Transzfer Központ működését a jövőben érdemes lenne nemzeti szintre kiterjeszteni.

Palkovics László Magyarország és Csungking globális autóipari központi szerepére utalva az ágazati együttműködésekben rejlő további lehetőségekre, így a zalaegerszegi tesztpálya adottságainak kiaknázására is felhívta a figyelmet - tették hozzá.

A közlemény szerint egy kínai egyetem alapítása Magyarországon eszköze lehet az államközi felsőoktatási együttműködések további erősítésének. A miniszter ennek lehetőségeiről is egyeztetett a város és a vendéglátó intézmények vezetőivel.

Palkovics László látogatása alkalmával stratégiai együttműködési megállapodást írtak alá a Magyar-kínai és a Kína-Dél-Ázsia Technológia Transzfer Központ (Jünnan) között. Az eddigi munka egyik fontos eredményeként Magyar-kínai Élelmiszertudományi Kutatóközpont jött létre, ahol a két nemzet szakemberei közös kutatást végeznek - tudatta a minisztérium.

A közlemény szerint Palkovics László a Magyar-Kínai Technológiai és Innovációs Együttműködési Fórumon - ahol a Kínában jelenlévő magyar infokommunikációs és élelmiszeripari vállalatok vezetői is részt vettek - a digitális gazdaság jelentőségét hangsúlyozta. Kifejtette, a magyar bruttó hazai termék (GDP) ötöde közvetlenül vagy közvetve az ágazatból származik, ez a legmagasabb részarány Európában.

A tájékoztatás szerint a miniszter megbeszélést folytatott a magyar kormány stratégiai partnere, Bohong vállalatcsoport képviselőivel is, a társaság Oroszlányban működő leányvállalata több mint 1100 embert foglalkoztat.

Palkovics László Orbán Viktor miniszterelnök kíséretében utazott Kínába, hogy részt vegyen az első Kínai Nemzetközi Import Expón (CIIE). A sanghaji expóra látogató magyar kormányzati delegáció tagja Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, valamint Nagy István agrárminiszter is.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.