Atomenergia

Nem veszélyezteti a paksi erőművet a Duna alacsony vízállása a szakhatóság szerint

A paksi erőműben utoljára 2012-ben történt olyan súlyú esemény, amely elérte a Nemzetközi Nukleáris Eseményskálát.

2018.11.06 23:23MTI

A paksi atomerőmű nukleáris biztonságát és működését nem veszélyezteti a Duna vízállása, hiszen a szükséges vízmennyiség sokszorosa folyik a mederben a legalacsonyabb vízszintnél is - mondta az Országos Atomenergia Hivatal (OAH) főigazgatója az Országgyűlés Fenntartható fejlődés bizottságának keddi ülésén.

Fichtinger Gyula ismertette, a Duna vízhozama az idei legszárazabb nyári hetekben másodpercenként 200-300 köbméter volt, miközben a biztonsági rendszer szükséglete 10 köbméter másodpercenként. A szükséges vízmennyiség bármekkora vízállásnál biztosítható, a szivattyús átemelés nem jelent műszaki kihívást - tette hozzá.

A paksi erőműben utoljára 2012-ben történt olyan súlyú esemény, amely a Nemzetközi Nukleáris Eseményskála (INES, International Nuclear Event Scale) alapján értékelhető volt - közölte a főigazgató. Mint mondta, az OAH-hoz bejelentett atomerőművi esetek száma sem mutat változást, tavaly és tavaly előtt is 17-17 jelentésköteles esemény történt Pakson, idén október végéig 15. A védelmi rendszer legfontosabb elemének, a reaktorban folyó láncreakciókat leállító üzemzavari védelemnek idén, tavaly és tavalyelőtt is egyszer kellett beavatkoznia - tette hozzá.

Pekárik Géza, az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. vezérigazgatója közölte, hogy blokk- és turbinaleállás idén nem volt, a blokkok teljesítményét 5 alkalommal 2,5 megawattal, 2 alkalommal pedig blokkonként 5 megawattal kellett az időjárás függvényében mérsékelni. Az üzem irányítási rendszerének legfontosabb szempontja a nukleáris biztonság, az irányítási rendszer a nemzetközi előírásokat és ajánlásokat figyelembe veszi - hangsúlyozta.

Felidézte egyúttal, hogy csaknem négy évtizedes fennállása alatt a paksi atomerőmű minden alkalommal, összesen 18-szor kapott kiváló értékelést a vizsgálatot végző nemzetközi küldöttségtől.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.