Fejlesztés

Átadták a megújult Váci Dunakanyar Színházat

A tervezésre 20 milliót, a felújításra 325 millió forint támogatást kapott a teátrum.

2018.11.05 04:10MTI

Megújult 345 millió forint kormányzati támogatással a Váci Dunakanyar Színház, amelyet vasárnap, az évadnyitó előadást megelőzően adott át a közönségnek Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) parlamenti államtitkára, a térség országgyűlési képviselője és Kis Domonkos Márk színházigazgató.

Rétvári Bence felidézte, hogy a tervezésre 20 milliót, a felújításra 325 millió forint támogatást kapott a teátrum.

Sok más fővárosi és vidéki kulturális intézményhez hasonlóan a kormány azért tartotta fontosnak ezt a felújítást, mert úgy véli, hogy a nemzeti kultúrák reneszánsza következik el - fogalmazott a politikus.

Rámutatott: Európa nyugati felében elfelejtődni látszik, hogy mi az az európai kultúra, mi az a nemzeti kultúra - kevésbé értékelik, és néha le is akarják cserélni. A magyarok viszont úgy vélik, hogy "mi a kultúránkban élünk, a nyelvünkben, a lelkünkben és a gondolkodásunkban" - emelte ki.

A Kárpát-medencei magyarokat a kultúrájuk köti össze, és a kultúra tudja leginkább meghatározni, hogy ki a magyar - fogalmazott -, ezért fontos a kormány számára minden kulturális hídfőállás erősítése, határon innen és határon túl. Ezért fontos az olyan színvonalas, szépen kialakított színház, mint a váci, amely nemcsak az itt élőknek, hanem a környékbelieknek is egyfajta kulturális gyűjtőpontja - tette hozzá.

Emlékeztetett arra, hogy hat évvel ezelőtt Kis Domonkos Márk vezetésével egy tetterős, fiatal csapat életet lehelt egy régi épületbe, sikeres színházat hozott létre, és az alapítás óta az idelátogatók száma évről évre nőtt. "Ahol vannak tetterős csapatok, ahol a nemzeti kultúra elkezd bimbózni, oda a kormányzati segítség mindig meg fog érkezni" - jelentette ki.

Kis Domonkos Márk színházigazgató elmondta, hogy négy hónap alatt sikerült elvégezni a munkálatokat, és a vasárnapi átadással elkezdődött a teátrum új évada.

Az újjászületett épületben Molnár Ferenc Az ördög című vígjátékának premierje várta a közönséget.

A több száz millió forintos korszerűsítés során a színházban megújult a nézőtér, két díszpáholyt alakítottak ki, kibővült a színpad, süllyesztőt és forgószínpadot is beépítettek, korszerűsítették a hang- és fényrendszert, illetve légtechnikai rendszert alakítottak ki a színházteremben. Az épület külső megjelenése szintén megváltozott, visszakapta az eredeti, 1927-es külsőt a két ovális ablak helyreállításával.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.