Hajléktalanság

Közel 400 ügyvéd követeli a bíráktól, hogy ne tárgyalják a hajléktalanok elleni pereket

A tiltakozók szerint nem lehet ártatlan embereket elítélni.

2018.10.21 11:40ma.hu

Vasárnap reggel 9 óráig már 385 ügyvéd írta alá azt a petíciót, ami a hajléktalanok elleni eljárások leállítását követeli. A petíciót Ésik Sándor kezdeményezte - írta a 444.hu.

A mostani tiltakozás szerint 

"A hajléktalanság nem bűn és nem szabálysértés. A hajléktalanság a legszörnyűbb helyzetek egyike, amelybe ember kerülhet. A szegénység és a reménytelenség végső állapota, ahonnan számtalan embernek már nincs visszaút. A jogrendszer legfeljebb keretet adhat ahhoz, hogy ezeket az embereket a talpra állásban segítse és ez nem korlátozódhat arra, hogy száz évvel ezelőtti elvek szerint egy kényszermosdatással és a zsúfolt szállókra zsuppolással “oldja meg” a dolgot."

A petícióban követelik a hajléktalanok elleni ügyek tárgyalásának felfüggesztését.

"A jogállamot nemcsak akkor kell védeni, amikor az Országos Bírói Tanács törvényes működéséről van szó. Akkor is védeni kell, amikor majd embereket ítélnek elzárásra, mert szegények."

Azt követelik, hogy a bírók kérjenek állásfoglalást az Alkotmánybíróságtól, és addig ne legyen több tárgyalás. Kilátásba helyezik, hogy az ügyvédek bojkottálják majd e pereket, ha a bírók nem lépnek.

"Bíró kollégák, most rajtatok a sor. Ne jussunk el odáig, hogy az ügyvédeknek bojkottott kelljen hirdetni. Jogászok vagyunk, mindannyian, kivétel nélkül arra esküdtünk, hogy a Törvény útján fogunk járni. De az eskünkben szó van az Igazságról is."

A petíció szövege itt olvasható, amikor éppen nincs túlterhelve.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.