Hajléktalanok

Egy 61 éves hajléktalan nőt vittek el elsőként Budapesten

Másfél nap alatt szedte össze a rendőri figyelmeztetéseket.

2018.10.19 07:48ma.hu

Másfél nap alatt szedte össze a rendőri figyelmeztetéseket az a nő, akit elsőként vettek Budapesten szabálysértési őrizetbe életvitelszerű utcán élés miatt - írja a Hvg.hu.

A nőt a XI. kerületben figyelmeztették a rendőrök négyszer. Molnár Noémi, A Város Mindenkié csoport utcajogásza a portálnak azt mondta, a nőt először 17-én éjjel fél egykor figyelmeztették a rendőrök, majd aznap délelőtt 10-kor és éjjel fél 11-kor is. A harmadik figyelmeztetés előtt arrébb ment, de így is megtalálták. A negyedik figyelmeztetést csütörtökön kapta, azzal fél 1 körül vitték be a Gyorskocsi utcába. Őrizetbe vételét hosszas meghallgatás előzte meg.

A meghallgatáson annyit ismertek el, hogy a nő a helyszínen volt, de azt nem, hogy megvalósult volna a szabálysértés. A nő nem érzi magát bűnösnek. A rendőrségen a jogásznak azt mondták, a nő ügye ma kerül bíróság elé, de csak telekommunikációs eszközön keresztül hallgatják meg. Molnár szerint ezt semmi sem indokolja, a nő nincs olyan rossz állapotban. A tárgyaláson A Város Mindenkié az eljárás felfüggesztését szeretné elérni, és azt, hogy a törvény kerüljön az Alkotmánybíróság elé, a jelenlegi szabályok ugyanis szerintük nemzetközi jogot sértenek.

A 61 éves nő 5 hónapja él az utcán, a környéken ismerik. Az élettársa 2017-ben halt meg, egy évig még maradhatott a férfi nevén lévő lakásban, majd barátoknál, rokonoknál húzta meg magát, idén tavaszig. Évekig dolgozott közalkalmazottként, segédápoló volt majd takarított. Onkológiai betegsége miatt már csak alkalmi takarítást tud vállalni. A nő kutyája menhelyre került, a holmiját elvették, de valószínűleg mindent visszakap majd. Arról nem volt szó, hogy bármit is megsemmisítenének. A rendőröknek azt mondta, volt már szállón, de ott loptak, veszekedtek, rosszak voltak a körülmények, ezért döntött az utca mellett. Egyelőre nem tud lakást bérelni magának.

Molnár Noémi azt mondta, a Gyorskocsi utcában két meghallgatószobát hoztak létre, a fehérre meszelt falak arról árulkodnak, hogy a stereilitás megőrzésére törekszik a rendőrség. A meghallgató szobában ők átlátszó műanyag széken ültek, vélhetően azért, hogy "rögtön látni lehessen rajta a koszt."

A jelek szerint minden előállított hajléktalant a Gyorskocsi utcába visznek majd, és odarendelik a kerületi rendőrt. Ha foglalt a két szoba, a rendőrök is várnak.

A címlapfotó illusztráció.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.