Pénz

A magánnyugdíjpénztári rendszer után az önkéntes nyugdíj-megtakarításokhoz is hozzányúl az állam

Már a minisztérium előtt van ugyanis az a javaslat, ami szerint az állam belép a nyugdíj-megtakarítások piacára

2018.10.16 22:45ma.hu

Miután alig 24 óra leforgása alatt a kormány lényegében megszüntette az egyik legjobban működő hazai pénzügyi konstrukciót, a lakástakarékot, újabb olyan intézkedést helyezett kilátásba, amely várhatóan százezreket érint majd hátrányosan.

Már a minisztérium előtt van ugyanis az a javaslat, ami szerint az állam belép a nyugdíj-megtakarítások piacára - ezt Barcza György, az Államadósság Kezelő Központ vezérigazgatója mondta el kedden a Portfolio mai, Öngondoskodás 2018 nevet viselő konferenciáján - tudósította a Mérce.

Vagyis az állammal versenytársat kaphatnak a nyugdíjcélú megtakarítási piac eddigi szereplői – biztosítók, nyugdíjpénztárak –, illetve a termékei, mint például a nyugdíjbiztosítás, a nyugdíjpénztári megtakarítás vagy a nyugdíj előtakarékossági számla (NYESZ).

Barcza azzal indokolta a bejelentést, hogy „a nyugdíjcélú megtakarítások területén hátul kullogunk” a nemzetközi összehasonlításokban, és az a kormány a célja a lépéssel, hogy „fellendítse ezt a megtakarítási szegmenst”. További részleteket egyelőre nem árult el.

Ezzel a lépéssel az állam az úgynevezett hárompilléres (alanyi jogon járó, mgan- és önkéntes nyugdíj) nyugdíjrendszer harmadik pilléréhez is hozzányúlna: miután a második Orbán kormány gyors lépésekkel – hivatkozva annak jelen körülmények közötti fenntarthatatlanságára – gyakorlatilag megszüntette a kötelező magánnyugdíjpénztári rendszert, most az önkéntes megtakarítások rendszerét is felforgathatja.

Ha az állam valóban piaci szereplőként lép majd fel az önkéntes nyugdíj-megtakarítás piacán, az állampolgárok további időskori megtakarításai felett rendelkezhet majd.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.