Egészségügy

Horváth Ildikó tüdőgyógyász az új egészségügyi államtitkár

Horváth Ildikó tüdőgyógyászt, az Országos Korányi Tbc és Pulmonológiai Intézet orvosigazgatóját nevezte ki egészségügyért felelős államtitkárnak az államfő.

2018.10.16 11:23MTI

A parlamentben kedden felolvasták Áder János átiratát, miszerint a köztársasági elnök a miniszterelnök javaslatára október 16-ától kinevezte Horváth Ildikót az Emmi államtitkárává.

Horváth Ildikó 1988-ban végzett általános orvosként a Semmelweis Orvostudományi Egyetemen, az orvostudomány kandidátusa lett 1998-ban, a Magyar Tudományos Akadémia doktora pedig 2002-ben. Pulmonológusi szakvizsgáját 2000-ben tette le.

2011 óta a Semmelweis Egyetem (SE) tanára, 2014-től az Országos Korányi Tbc és Pulmonológiai Intézet stratégiai igazgatója, 2017-től orvosigazgató. Ugyancsak a tavalytól az SE népegészségtani intézetének megbízott igazgatója.

Horváth Ildikó 2010 és 2014 között az Emmi egészségpolitikai főosztályát vezette. 2018-tól a Magyar Tüdőgyógyász Társaság elnöke. A légzőszervi betegségek szakembereit tömörítő European Respiratory Society igazgatótanácsának és végrehajtó bizottságának tagja. Számos tudományos publikáció fűződik a nevéhez.

Nagy Anikó egészségügyi államtitkár október 2-án mondott le. Közölte: gyermekgyógyászként szeretne tovább tevékenykedni és eddigi tapasztalatával segíteni a kormánynak a demográfiai helyzet javítására irányuló törekvéseit.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.