Egészségügy

Kásler Miklós is megszólalt a kirúgott szívsebész ügyében

A miniszter cáfolja, hogy köze lenne Székely László elbocsátásához.

2018.10.11 09:58ma.hu
hirdetés

A Magyar Időknek adott interjút Kásler Miklós emberi erőforrás miniszter.  Többek között arról beszélt, hogy nincs köze senki kirúgásához.

Székely László szívsebész ügyével kapcsolatban azt mondta: "Nem avatkoztam az ügybe, és amikor értesültem a történtekről, akkor is az országos tiszti főorvost kértem fel a vizsgálat lefolytatására. Számomra minden egyes ember élete a legnagyobb érték, ami létezik, ezért semmiféle olyan tévedést, ténykedést nem tudok elfogadni, ami akár egyetlen páciens életét is veszélyezteti vagy főleg kioltja. Ugyanakkor minden esetben, amikor beteghalálról van szó, így az ominózus szívsebészügyben is, nagyon alaposan meg kell vizsgálni, mi történt. Itt pedig kizárólag objektív értékelésnek van helye, ahol két etikai alapelvtől nem lehet elvonatkoztatni. Az egyik, hogy mindent ­megtettek-e a betegért, a másik pedig a Nil nocere!, vagyis a Ne árts! Mindkettő ­Hippokratész óta érvényes".

A hivatalos vizsgálat szerint a szívsebész elbocsátása és a pásztói beteg halála között nincs összefüggés, de a miniszter szerint az igazán fontos kérdés, "lehet-e olyan orvos, aki többet engedhet meg magának, mint mások, esetleg mindent. Mert ha lehet, akkor megszűnik az orvos és a beteg közötti bizalmi viszony, ami pedig a gyógyítás alapja."

A teljes interjút itt olvashatja.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.