Egészségügy

Két évet is várni kell egy szívműtétre

Majdnem 36 ezren várnak jelenleg Magyarországon valamilyen műtéti beavatkozásra.

2018.10.10 09:15ma.hu

Jóval hosszabbak a valóságban a kórházi, műtéti várólisták annál, mint amennyiről a minisztérium beszél – ez szűrhető le a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő honlapján szereplő adatokból, amelyekből az mfor.hu készített egy összeállítást.

Mint írják, a legtovább a transzkatéteres szívbillentyű beültetésre váróknak kell várniuk, itt ugyanis 669 napot, vagyis csaknem 2 évet kell várni a műtétre.

Illetve az sem mindegy, hogy az ország mely részén él a műtétre váró, illetve melyik kórházban végzik azt a műtétet. Ha ezt is figyelembe vesszük, akkor az abszolút csúcsot az ortopédiai nagyműtét tartja, ott ugyan átlagosan 410 napot kell várnia annak a 90 embernek, akinek erre van szüksége, de a Dél-Dunántúlon 792 napot, vagyis 2 évet és 2 hónapot kell kibekkelnie a műtétre váró személynek.

Sokkal jobb helyzetben nincsenek azok sem, akik térdprotézis műtétre várnak, ugyanis a NEAK honlapja szerint 340 napot, tehát majdnem egy teljes évet kell várniuk. Ezzel szemben Rétvári Bence, az egészségügyért is felelős Emberi Erőforrás Minisztériumának államtitkára nemrégen csupán 137 napos várakozási időt említett.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.