Társadalom

Ismét jótékonysági adventi vásárt rendez a Ficsak

A bevétellel idén a siket és nagyothalló családokat szeretnék támogatni.

2018.10.04 01:30MTI

Harmadik alkalommal rendez a Fiatal Családosok Klubja (Ficsak) jótékonysági adventi vásárt, amelynek bevételével idén a siket és nagyothalló családokat szeretnék támogatni - közölte a klub alapítója szerdán az M1 aktuális csatornán.

Király Nóra hangsúlyozta, ez a probléma sok családot érint, de keveset beszélnek róla, ezért a rendezvénnyel erre a problémára szeretnének rávilágítani.

Azt mondta, az első jótékonysági vásáron két évvel ezelőtt körülbelül negyven családszervezet, valamint ezer látogató vett részt, és másfél millió forintot gyűjtöttek a daganatos, leukémiás gyerekeknek. Tavaly mintegy hetven szervezet több ezer látogató segítségével több mint kétmillió forinttal támogatta a koraszülött gyermekeket. Hozzátette, reméli, idén is legalább ilyen eredményeket érnek el.

Király Nóra kitért arra is, hogy a vásáron, amelyet december 1-jén reményei szerint a Millenáris park D épületében tarthatnak meg, szórakoztató programokkal, fellépőkkel várják a látogatókat. A családszervezetek a ficsak.hu honlapon jelentkezhetnek.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.