Belpol

Távozik az LMP-ből Szél Bernadett

Folytatja a küzdelmet a megújuló Magyarországért, mert továbbra is hisz abban, hogy a jövő vagy zöld, vagy semmilyen.

2018.10.01 18:25MTI

Távozik az LMP-ből, így a frakcióból is kilép Szél Bernadett korábbi társelnök - a politikus ezt Facebook-oldalán közölte hétfőn.

Ugyancsak távozik az LMP frakciójából Szabó Szabolcs, aki a pártnak nem volt tagja. Ő szintén a közösségi oldalán jelentette ezt be. A frakció így hatfős lesz.

Szél Bernadett a bejegyzésben mindössze annyi indoklást írt: "váltanom kell, mert az általam képviselni kívánt politika csak akkor valósítható meg maradéktalanul, ha kölcsönös megbecsülés mellett elválunk egymástól".

A posztban azt is írta, hogy folytatja a küzdelmet a megújuló Magyarországért, mert továbbra is hisz abban, hogy a jövő vagy zöld, vagy semmilyen.

Az LMP közleményben kommentálta a bejelentést, amelyben azt írták, sajnálattal veszik tudomásul Szél Bernadett döntését. "Köszönjük eddig végzett munkáját" - zárul közleményük.

Szél Bernadett maga mondott le a társelnökségről, miután a párt illetékes testülete a választást követően egy fegyelmi eljárás után három évre eltiltotta tisztségek betöltésétől amellett, hogy meglévő pozíciójáról nem kötelezte lemondásra. A büntetést azt követően kaptak, hogy maga is hozzájárul képviselőjelöltek visszalépéséhez.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.