Vasúti

MÁV-vezér: veszélyes üzem vagyunk

'Hétezer kilométernyi hálózatot kell fenntartani, sok eszközünk ötven-hatvan éves...'

2018.09.24 09:45ma.hu

Homolya Róbert, a MÁV új elnök-vezérigazgatója interjút adott a Világgazdaságnak. Szerinte komoly gond a munkaerőhiány a vasúttársaságnak is, de ennél nagyobb baj az utasszám csökkenése: a MÁV-nak a hatvanas–hetvenes években évi 400 millió utasa volt, most viszont már csak évi 140 millió van, akiknek a fele az elővárosi vonalakon utazik.

A jegyeladások így a bevételeknek csak körülbelül 18 százalékát adják, a fennmaradó összeg a központi költségvetésből származik.

Mint mondta, a legnagyobb fejlesztésekre a Budapesten belüli közlekedésen kell készülni, ugyanis itt járnak a leglassabban a vonatok, és a MÁV által üzemeltetett HÉV-ek is felújításra szorulnak. A ferihegyi vasút építése már engedélyközeli állapotban van, ennek 2021–2022-re el kellene készülnie, ekkortól húsz perc alatt lehet majd kiérni a Liszt Ferenc repülőtérre. Sok a feladat a pálya- és a felsővezeték-beruházások terén, de fejleszteni kell a fejpályaudvarokat és magukat a vonatokat is.

Mint kiderült, a MÁV évi 40 milliárd forintot fordít karbantartása, ez azonban fajlagosan elmarad a szomszédos országok ráfordításától. Ennek meg is van az eredménye, Homolya az egyik kérdésre adott válaszában elismerte: "Hétezer kilométernyi hálózatot kell fenntartani, sok eszközünk ötven-hatvan éves, és veszélyes üzem vagyunk".

Elmondta azt is, hogy a személyszállítás piaci liberalizációjára vonatkozóan több koncepció van a kormány előtt, de először a Volánokon a sor 2020-ban, a MÁV-Start és az állam 2023-ig szóló közszolgáltatási szerződése pedig elvben meghosszabbítható tíz évvel.

Nem lenne jó ötlet előrehozni a vasúti liberalizációt, előbb újra kell gondolni az ország teljes személyszállítását, vagyis el kell érni, hogy három férőhelyből ne legyen kettő üres - tette hozzá.

A Volánok liberalizálásával átalakul a távolsági közlekedés, a vasúttársaságnak olyan távlati rekonstrukciós tervet kell készítenie, amelynek a révén a nagyvárosok között óránként 160 kilométeres átlagos vagy azt közelítő sebességgel haladhatnak a vonatok - közölte még az elnök-vezérigazgató.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.