Megtört

A csengeri örökösnő elismerte, hogy több 100 milliós kölcsönt kapott

Sz. Gábornét 368 millió forintnyi csalással gyanúsítják.

2018.09.18 18:05ma.hu

Sz. Gáborné elismerte, hogy különböző vállalkozóktól és magánszemélyektől több százmilliót kapott, azt azonban tagadja, hogy bárkit is szándékosan át akart volna verni. Állítása szerint arra kellett neki a pénz, hogy hozzájusson a mesés hagyatékhoz, és fedezze a külföldi kiadásait.

Az asszonyt 368 millió forintnyi csalással gyanúsítják – tudta meg a 24.hu, az összeg azonban ennél lényegesen több is lehet majd, hiszen hivatalosan nem mindenki követelte még vissza a pénzt tőle.

A választási kampányban ismertté vált csengeri asszonyt két hete hozták haza Svájcból, még aznap őrizetbe vették és másnap délután a kórházban megtörtént a gyanúsítotti kihallgatása is. Három és fél órás vallomásában továbbra is kitartott amellett, hogy nem csapott be senkit, és létezik az általa emlegetett hagyaték. Kósa Lajossal kapcsolatban azt mondta, ő is tudja majd igazolni, hogy a hagyaték valós, hiszen látta a dokumentumokat és intézkedett is a hagyatékkal kapcsolatban.

Az ügyben eljáró Mátészalkai Járásbíróság nyomozási bíróját azonban nem hatotta meg az asszony vallomása, elrendelte a nő harminc napos letartóztatását. A bíróság azzal indokolta a döntést, hogy az eddig ismert sértetteken túl több károsult is lehet, és tartani lehet attól, hogy a gyanúsított megszökne vagy megpróbálná befolyásolni az eljárásban részt vevő tanúkat.

A lap úgy tudja, hogy a csengeri örökösnő letartóztatása óta bővült a gyanúsítás és a kölcsönkérők száma is.

"Ügyfelem annyit ismert el, hogy a hagyaték felvételéhez kérte a kölcsönök egy részét. Több külföldi és magyar ügyvéd is eljárt az ügyben, és azért kellett neki a pénz, hogy fedezni tudja a kiadásait. De jelentős összegbe kerültek a kint tartózkodás költségei is” – mondta a nő jogi képviselője, Helmeczy László.

A csengeri asszony évek óta azt állítja magáról, hogy 1300 milliárd forintnyi vagyont örökölt. Az asszony befektetési tanácsokat kért Kósa Lajostól, a Fidesz politikusától, akivel többször is találkozott, és egy megállapodást is aláírtak közjegyző előtt. Kósa elismerte a dokumentum valódiságát, de csalónak nevezte Sz.-nét, aki április elején elhagyta az országot, még az előtt, hogy a Nemzeti Nyomozó Iroda beidézte volna kihallgatásra. A nőt nemzetközi elfogatóparancs alapján Svájcban fogták el. Miután megtörtént a kiadatása, hazahozták, őrizetbe vették és letartóztatták.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.