Bűnügy

Pénzmosás miatt emeltek vádat három ember ellen

Pénzmosás miatt vádat emelt a Fővárosi Főügyészség egy budapesti testvérpár és egy 51 éves nő ellen, akik 2015 nyarán külföldi utalások félreirányításával mintegy 35 millió forinthoz jutottak.

2018.09.14 10:35MTI

Fürcht Pál fővárosi főügyészhelyettes a közleményben azt írta, a testvérek a nő utasítására Budapesten bankszámlákat nyitottak, több részletben felvették a Dél-Koreából és Spanyolországból érkező, megtévesztéssel félreirányított csalásokból származó pénzt, majd átadták a nőnek.

Az ügyészség a vádiratban mindhárom vádlott esetében alternatív, konkrét büntetési mértéket tartalmazó indítványt is tett. A testvérpár női tagjára tíz, a fiútestvérre nyolc hónap, két-két év próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztés, a felbujtóra pedig két év végrehajtandó szabadságvesztés kiszabását indítványozta - tudatta a főügyészhelyettes.

Az új büntetőeljárási törvény szerint, ha a vádlottak az előkészítő ülésen beismerik és elfogadják a vádiratban szereplő tényállást és jogi minősítést, valamint lemondanak a tárgyalás jogáról, akkor az ügyészi alternatív indítványnál súlyosabb büntetést a bíróság nem szabhat ki rájuk - olvasható a közleményben.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.