Vádemelés

Rendőrt bántalmazott két nő Tiszatarjánban

A Miskolci Járási és Nyomozó Ügyészség vádat emelt ellenük.

2018.09.07 14:33MTI

Rendőrt bántalmazott két fiatal nő a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Tiszatarjánban, a Miskolci Járási és Nyomozó Ügyészség vádat emelt ellenük - közölte a vádhatóság az MTI-vel pénteken.

A tájékoztatás szerint a két nő jogszerű rendőri intézkedést próbált megakadályozni úgy, hogy az egyik intézkedő rendőrt bántalmazták.

A vádirat szerint még idén áprilisban két rendőr egy Tiszatarjánban történt közlekedési baleset helyszínén intézkedett, megállapították, hogy a balesetet a helyszínen tartózkodó egyik férfi - a vádlottak hozzátartozója - okozta, aki a jogszerű rendőri intézkedésnek ellenállt és el akarta hagyni a közlekedési baleset helyszínét.

A rendőrök többszöri figyelmeztetést követően, a férfit testi kényszerrel földre vitték és próbálták megbilincselni. Ezt látva a baleset helyszínén jelenlévő vádlottak a bilincselést megakadályozták, a rendőrök egyikére támadtak, a járőrvezetőt a vádlottak egyike előbb tenyérrel arcon ütötte, majd rögtön ezután a másik elkövető fejen rúgta.

Az ügyészség a két büntetlen előéletű nőt társtettesként elkövetett hivatalos személy elleni erőszak bűntettével vádolja.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.