A börtönben

Lelkészi diplomát szerzett a móri bankrabló

Weiszdorn Róbert a börtönben tért meg.

2018.09.07 09:30ma.hu
Weiszdorn Róbert (Fotó: MTI/Marjai János)

A sikeres államvizsga letétele után diplomás lelkész lett Weiszdorn Róbert, a móri bankrablás társtettese - írja a Blikk.

Az életfogytiglani börtönbüntetését töltő Weiszdorn az érettségi vizsgát is a börtönben tette le, kitűnő eredménnyel. Ezután négy évig tanult az "egyik neves magyarországi egyetem" teológia szakán. Idén az államvizsgán is helytállt, így most már hivatalosan is gyakorolhatja a lelkészi hivatást.

A lap úgy tudja, "a férfi a hitben találta meg a kapaszkodót, ami segít neki elviselni a több évtizedes bezártságot", és annak ellenére, hogy brutális bűncselekményhez asszisztált, az elmúlt 11 év alatt semmilyen konfliktusa nem volt a börtönben. Ideje nagy részét olvasással és rajzolással tölti - munkáiból rendszeresen küld a családjának, sőt, még ügyvédjének is.

Mint ismeretes, Weiszdorn Róbert volt az, aki 2002. május 9-én, a móri bankrabláskor segített a bankfiók feltérképezésében, a rablás idején pedig rálőtt a biztonsági őrre, majd a pénzintézet ajtajába állt, és elküldte az érkező ügyfeleket, miközben odabent, Nagy László nyolc embert mészárolt le. A páros öt év után bukott le, addig még a legszűkebb környezetük sem tudott arról, mit tettek. Nagy a börtönben öngyilkos lett. Weiszdorn 40 évet kapott, legkorábban 74 évesen szabadulhat a börtönből.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.