Devizahitel

Aljas módszerrel bántak el egy devizahitelessel, a rendőrség azonban nem nyomoz

Van olyan devizahiteles, aki a kilakoltatásokat látván már annyira kétségbeesett, hogy bármi áron szabadulna az adósságspirálból. A reményvesztett adósok pedig a szélhámosok fő célpontjai.

2018.09.04 17:54ma.hu

Rendkívüli szélhámosságról számolt be a 24.hu, bemutatva a Gogolák-család kálváriáját.  Egykor a jól menő vállalkozó házaspár egy dupla telken álló többgenerációs családi házat épített fel Pesterzsébeten, ebben laktak együtt az asszony szüleivel, illetve gyermekeikkel 1990 óta. A család élete munkáját áldozta a családi házra, amihez - sokakhoz hasonlóan - jelentős kölcsönt is felvettek. A törlesztéssel ugyanakkor sosem akadt gondjuk, a részleteket kitermelték a vállalkozások, 2008-ig, amikor is "kedvező kamatozású, jó feltételek mellett elérhető" devizaalapú hitellel kecsegtették őket. Fel is vettek  45 millió forintot, aminek visszafizetését egy 5 tagú, munkahellyel rendelkező, felnőttekből álló család ki tudta gazdálkodni - legalábbis eleinte.

Eleinte 320 ezer forintos havi törlesztőrészletet fizettek, ám az árfolyamváltozások miatt növekedni kezdtek a részletek, már 20 millió forintot fizettek vissza, amikor 700 ezer forint fölé emelkedtek a havi fizetendő, ez viszont már megterhelte az addigra elvált asszonyt.

Furcsa számítás

A család az egykori AXA Banktól vette fel a 45 millió forintos hitelt. A futamidő során Gogolákék 20 millió forintot fizettek vissza. Az AXA Bank közben megszűnt, a pénzintézet jogutódja az OTP Bank lett. A társaság számításai szerint a Gogolák család jelenleg 138 millió forinttal tartozik a pénzintézetnek. Az egyenlegközlő szerint majdnem 64 millió forint tőke, majdnem 70 millió forint késedelmi kamat és némi apró képezi az adósságot.

Gogolákné többször egyeztetett a bankkal, ám nem sikerült lazítani a feltételeken. Az asszony ügyvédhez is fordult, akinek tanácsára beperelte hitelezőjét. Fontos körülmény, hogy mindezzel párhuzamosan 2013-ban elindult a végrehajtási eljárás a család ellen. Ez pedig a családi házuk mellett érintette az asszony szüleinek dunavecsei házát, valamint minden ingó vagyonukat is.

A család a végrehajtás megszüntetésére irányuló pert kezdeményezett, és a XX., XXI. és XXIII. kerületi bíróság nekik adott igazat. A végrehajtást 2017-ben megszüntették. De ez még nem minden, a bíróság azt is megállapította, hogy a bank hitelszerződése érvénytelen.

Azonban a bank fellebbezést nyújtott be az ítélet ellen a Főváros Törvényszéken, amely már a pénzintézet javára döntött. Az idén januárban kihirdetett jogerős ítélet szerint a szerződés érvényes, a bank jogosan követel. Miközben az asszony a Kúriához fordult felülvizsgálatot kérve az ügyében, a pereskedés során másképp is megpróbált megszabadulni az adósságspiráltól.

Aljas elbánás

2015-ben az asszony megismerkedett bizonyos „üzletemberekkel”, akik azt állították, hogy bedőlt hitelekkel foglalkoznak, és megígérték, hogy segítenek. Felajánlották, hogy megvásárolják tőle az ingatlant, banki kapcsolataikon keresztül pedig kivásárolják a bank követelését. Egyben azt is állították, hogy az ügylet végén megszűnik a végrehajtási eljárás velük szemben, és megtarthatják a szülők dunavecsei házát is. Az asszony nem teketóriázott, szabad kezet adott az ügyben.

Ennek egyik része volt, hogy 2015-ben adásvételi szerződéssel mindössze 4 millió forintért értékesítette a mára legalább 60 millió forintot érő családi házat az egyik „üzletember” tulajdonában álló cégnek.

A jogi trükk ekkor következett

A mára felfüggesztett adószámú, végrehajtás alatt álló társaság ugyanis úgy vásárolta meg az ingatlant, hogy a szerződés szerint csupán „tudomással bírt” a házat terhelő hitelről. Ám a megállapodás egyáltalán nem tartalmazta, hogy átvállalnák a hitelt Gogolákéktól. Mire azonban Gogolákék rádöbbentek, hogy mi történt, már nem tudtak mit csinálni. Bár próbálták meggyőzni a házuk új tulajdonosát, hogy csináljanak vissza mindent, a társaság vezetője elzárkózott előlük. Ráadásul kiderült, hogy nem más költözött be a pesterzsébeti házba, mint a cég tulajdonos-ügyvezetője. Nem volt mit tenniük, Gogolákék a rendőrséghez fordultak, ám hiába tettek több feljelentést is, a rendőrség minden esetben elutasította őket.

Természetesen a 24.hu megkereste a pesterzsébeti házban három éve lakó új tulajdonost is. Főként arról érdeklődtünk nála, hogy nem érzi-e úgy, hogy csúnyán átvert és tönkretett egy amúgy is nehéz helyzetben lévő, ám jóhiszemű családot. Továbbá azt is megkérdezték, mennyire tartják életszerűnek, hogy egy család bagóért eladja és kiköltözik a méregdrága ingatlanjából, miközben az adósság a nyakán marad? A férfi készségesen és udvariasan fogadta megkeresésüket és azt állította, minden törvényes volt. Azóta azonban nem lehet már elérni.

Címlapkép: Fülöp Dániel Mátyás / 24.hu

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.