Nem látja jeleit

Amerikai nagykövet: nem csorbulnak a szabadságjogok Magyarországon

Az új budapesti amerikai nagykövet eddig nem tapasztalta a szabadságjogok csorbítását Magyarországon, de ha látná jeleit, felszólalna ellene.

2018.08.30 12:06MTI

David B. Cornstein a Szombat zsidó politikai és kulturális folyóiratnak adott interjújában elmondta: a demokrácia elkötelezett híve, fontosnak tarja a joguralmat és a szabadságjogokat, a vallásszabadságot, a szólásszabadságot, a sajtószabadságot.

Kijelentette: ha azt látná, hogy bármely személy vagy intézmény szabadságát veszélyeztetik, azonnal felszólalna az ügyében.

A nagykövet hangsúlyozta: az elmúlt két hónapban rendkívül kedvező tapasztalatai voltak. Találkozott vallási és világi vezetőkkel, valamint NGO-k vezetőivel, de senki nem mondta, hogy "ez vagy az rossz, szörnyű, kérem, lépjen közbe, segítsen".

Közölte: elégedett emberekkel találkozott, nem látta, hogy a szabadságjogokat csorbítanák.

Sok rabbival is találkozott, és egy sem mondta, hogy "itt rémes dolgok vannak, itt olyan antiszemitizmus van, hogy szörnyű" - idézte fel.

David B. Cornstein kifejtette: az üzleti élet vezetőivel is egyeztetett, és közülük senki nem panaszkodott korrupcióra. Magyarországon jól képzett a munkaerő, de nincs igazán megfizetve, ami komoly gond, mert így sokan elvándorolnak más országokba - mondta.

A nagykövet emlékeztetett: júniusi hivatalba lépése harmadik napján már látogatást tett a CEU-n, hogy megmutassa, milyen fontos ez az intézmény.

"Ez nem amerikai érdek. Ez Budapest és Magyarország érdeke. Ez az egyetem nem fog elköltözni" - jelentette ki.

Úgy vélte, az ügy "mintha érzelmi kérdés lenne, ezért érdemes kicsit hátrébb lépni és újra megfontolni".

A magyar kormány öt követelést támasztott az egyetemmel szemben, mind az ötöt teljesítették, így ideje lenne aláírni a megállapodást és továbblépni - mondta.

A diplomata kifejtette: a Kongresszus megszavazott egy törvényt, amely szerint az amerikai kormány 55 millió dollárral segíti a magyarországi légi bázisok kifutópályáinak felújítását.

A két ország között erről védelmi együttműködési megállapodás született, a rendelkezésre álló pénz felhasználási ideje azonban jövő hónap végén lejár, így ez ügyben sürgősen lépni kell - mutatott rá.

Arra is kitért, hogy magyar részről ésszerű lenne, ha Ukrajna jobban integrálódna a NATO keretei közé, akár rendes, akár társult tagként.

"Mi van, ha Oroszország folytatja az agresszív terjeszkedést? Mi a következő állomás? A magyar határ" - magyarázta.

A nagykövet azt mondta: "sajnos Ukrajna meghozta ezt a bizonyos nyelvtörvényt", de ő felajánlotta, hogy közvetít Magyarország és Ukrajna között.

David B. Cornstein kiemelte: Orbán Viktor kormányfő és Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök jó barátok, Magyarország az Európai Unió tagja, és "ha valami Izraelre nézve súlyosan negatív fejlemény állna küszöbön, Magyarország közbelépne".

Megjegyezte: büszke amerikai zsidóságára, és amerikai zsidóként nagyon fontosak neki az amerikai ideálok, de a zsidó történelem és a zsidó nép is.

A diplomata arról is beszélt: "a történelem bebizonyította, hogy az Egyesült Államok jobb partner, mint Oroszország".

Magyarország addig nem lehet nyugodt, amíg az energia kérdésében nem tesz szert nagyobb függetlenségre az oroszoktól - vélte. Úgy látja, Oroszország "célja a bomlasztás", míg az Egyesült Államoké a segítségnyújtás.

A nagykövet úgy fogalmazott: "én Közép-Európa helyében egész biztosan Amerikát választanám partnernek".

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.