Történelem

A diktatúrák áldozataira emlékeztek Budapesten

'A kommunizmus és a nácizmus bűnei soha nem felejthetők, és nem évülnek el.'

2018.08.22 20:46MTI
MTI/Bruzák Noémi

A diktatúrák áldozataira emlékezett az Emberi Erőforrások Minisztériumának közigazgatási államtitkára szerdán, a totalitárius diktatúrák áldozatainak európai emléknapján Budapesten, a Honvéd téri Gulág-emlékműnél tartott rendezvényen.

Tartozunk a diktatúrák áldozatainak azzal, hogy a kontinens előtt álló morális és biztonsági kihívásokra bátor, ugyanakkor megfontolt cselekvéssel határozott válaszokat adunk - jelentette ki Latorcai Csaba. Hozzátette: az országban számos emlékmű tudatosítja, hogy a kommunizmus és a nácizmus bűnei soha nem felejthetők, és nem évülnek el.

Az emléknap arra is figyelmeztet, hogy Európa jelenével építi a jövőt, a jelent ugyanakkor meghatározza az, hogyan viszonyulunk múltunkhoz, hagyományainkhoz, értékeinkhez és gyökereinkhez. Az a kérdés, hogy Európa és Európa nemzetei képesek-e tanulni a múlt hibáiból, bűneiből - mondta.

Példaként említette, hogy a kontinens nyugati feléről naponta érkeznek hírek antiszemita incidensekről, amelyek rettegésben tartanak egyéneket, családokat, közösségeket, illetve hírek a kereszténységük miatt üldözött milliókról.

A kommunizmus atyjának számító Karl Marx még mindig számíthat "elismerésre és születésnapi köszöntésre" Európa vezető politikusaitól - mondta Latorcai Csaba.

Úgy vélte, hogy a közép-európai népeknek, amelyek saját bőrükön tapasztalták meg a kommunizmus rémtetteit, határozottan tiltakozniuk kell a kettős mérce egyértelmű, az áldozatokat arcul csapó gesztusa ellen.

A nemzetközi szocializmus és a nemzeti szocializmus egy tőről fakad, mindkettő az erőszakot és a szabadságjogok elnyomását élteti, nem tűr ellenzéket, és egyetlen akarat uralmát szolgálja, ami alávetettséget, megalázottságot és pusztulást hozott az emberiségre - fogalmazott.

MTI/Bruzák Noémi

Latorcai Csaba kifejtette: Európa hatalmon lévő vezetői közül sokan ma is "hihetetlen vonzalmat éreznek" a kommunizmus iránt, és "döntéseikben egyre több kommunisztikus vonást lehet felfedezni".

A megemlékezést a Gulágokban Elpusztultak Emlékének Megörökítésére Alapítvány rendezte. Nagyné Pintér Jolán, az alapítvány elnöke fontosnak nevezte, hogy a felnövekvő generációban tudatosuljon, morális kötelességük, hogy megismerjék apáik, nagyapáik sorsát. A megemlékezés koszorúzással zárult.

Európában augusztus 23-án, az 1939-es Molotov-Ribbentrop-paktum aláírásának évfordulóján tartják a totalitárius diktatúrák áldozatainak emléknapját. Az V. kerületi Honvéd téren álló, Veszprémi Imre szobrászművész alkotta emlékmű a világon elsőként állít emléket a Gulág több százezer áldozatának. A carrarai márványból faragott stilizált emberalakot ábrázoló szobrot 1993-ban állította a Gulag Alapítvány a Szovjetunióba elhurcoltak és elpusztultak emlékére.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.