Karrier

Szél Bernadett lemond vezetői pozícióiról az LMP-ben

Így döntött jövőjéről, miután a párt etikai bizottsága eltiltotta pártfunkciók betöltésétől.

2018.08.21 16:43MTI

Sajtóinformációk szerint Szél Bernadett lemond az LMP-ben betöltött társelnöki és frakcióvezetői posztjáról, a hírt az ellenzéki párt hivatalosan eddig nem erősítette meg.

Az információ elsőként a Borsod24 internetes oldalon jelent meg kedden, később az Index azt írta, a hírt az LMP-ből a portálnak megerősítették.

Szél Bernadett kedden a Magyar Hang című lapnak adott, szerdán megjelenő interjúban beszélt arról, hogyan döntött jövőjéről, miután a párt etikai bizottsága eltiltotta pártfunkciók betöltésétől amellett, hogy társelnöki pozíciójáról nem kötelezték lemondásra.

Az etikai bizottság döntése azután született, hogy az LMP vezetése a választási kampányban tárgyalt más pártokkal az együttműködésről és több egyéni jelöltjüket is visszaléptették, holott korábban a párt több kongresszusi határozata is ezzel ellentétes döntést hozott.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.