Bűncselekmény

Vádat emeltek a szennyvíztározóba fulladt másfél éves gyerek ügyében

A vádhatóság szerint a baleset elkerülhető lett volna, ha a vádlottak gondoskodtak volna a szennyvíztároló biztonságos lefedéséről.

2018.08.08 10:02MTI

Vádat emelt a Szeghalmi Járási Ügyészség egy vésztői házaspár ellen, akiknek a mulasztása miatt tavaly júniusban szennyvíztárolóba fulladt egy másfél éves gyermek a településen - közölte a Békés megyei főügyészhelyettes szerdán az MTI-vel.

Berg Mária a közleményben azt írta, a házaspár - egy 52 éves férfi és egy 47 éves nő - kertes családi házban élnek, a telket a szomszédos ingatlantól hiányos kerítés választja el. A telkük hátsó részén egy körülbelül három méter átmérőjű emésztőgödör van, amelynek a teteje évekkel korábban beszakadt és nem pótolták.

A baleset idején a gödör több köbméternyi szennyvizet és talajvizet tartalmazott - tette hozzá.

A vádirat szerint 2017 júniusában a szomszédból a rövid időre felügyelet nélkül hagyott másféle éves gyermek átment a vádlottak udvarára és beleesett a fedetlen emésztőgödörbe. A rokonok és a mentők már nem tudták megmenteni az életét.

A vádhatóság szerint a baleset elkerülhető lett volna, ha a vádlottak gondoskodtak volna a szennyvíztároló biztonságos lefedéséről.

A Szeghalmi Járási Ügyészség a házaspár ellen halált okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétsége miatt emelt vádat és felfüggesztett fogházbüntetés kiszabását indítványozta.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.