Ügyészség

Négy és fél évet kaphat az áltaxis, akit a fél városon át üldöztek

A vádlottat a járőrök igazoltatni akarták, de nem állt meg, majd az általa vezetett taxival kilométereken keresztül menekült az őt üldöző rendőrök elől, miközben több szabályosan közlekedő autót is megrongált, és a járdára felhajtva, gyalogosokat is veszélyeztetett.

2018.07.20 13:10ma.hu

A vádirat szerint a 25 éves férfi 2016. augusztus 23-án dél körül az általa vezetett taxival a VIII. kerületben közlekedett. A vádlott sem vezetői engedéllyel, sem taxi engedéllyel nem rendelkezett, korábban pedig kábítószert fogyasztott, ami azonban a járművezetésben nem befolyásolta, bódultságot nem eredményezett.

Haladása során a Diószeghy Sámuel utcában a járőrök a vádlottat igazoltatni akarták, és az intézkedés céljából szolgálati gépkocsijuk hang- és fényjelzését együttesen használták.

A vádlott a fenti körülmények okán a jelzés ellenére nem állt meg, kivonta magát a rendőri intézkedés alól, és a gépkocsijával menekülni kezdett. Több utcán keresztül az Üllői útra kanyarodott, miközben az őt üldöző rendőrök a szolgálati jármű kihangosítóján keresztül többször felszólították a megállásra.

Menekülés közben a vádlott számos közlekedési szabályt megszegett, így áthaladt záróvonalon, piros lámpán, áthajtott a szemközti sávba és a forgalommal szemben közlekedett, felhajtott a járdára, ahol a gyalogosoknak félre kellett ugraniuk azért, hogy a vádlott ne üsse el őket.

A vádlott a menekülés során több autót is megrongált, egyik kanyarodása során összeütközött egy szabályosan közlekedő tehergépkocsival, majd megállás nélkül tovább haladt, ezt követően pedig a Szabadság híd előtt egy szabálytalan előzés közben két másik gépkocsinak is nekiütközött.

A vádlott szándékos és súlyos közlekedési szabálysértéseivel közvetlenül veszélyeztette több járművezető és gyalogos testi épségét is.

A férfi végül az I. kerület, Várkert rakparton elvesztette az uralmát a jármű felett és a szalagkorlátnak ütközött.

A Budapesti VI. és VII. Kerületi Ügyészség a jelenleg más ügyben jogerős szabadságvesztést töltő férfival szemben több rendbeli közúti veszélyeztetés bűntette, valamint rongálás vétsége miatt nyújtott be vádiratot az illetékes bíróságra. A büntetési tétel felső határa négy és fél évig terjedő szabadságvesztés.

A nyomozó hatóság a kábítószer birtoklás miatt indult eljárást jelen ügytől elkülönítette.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.