Katasztrófavédelem

A fővárosban és hat megyében irtják a héten a szúnyogokat

A főváros kilenc kerületében és hat megyében irtják a szúnyogokat a héten.

2018.07.17 01:30MTI

Mukics Dániel, az országos gyérítési programért felelős Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság helyettes szóvivője elmondta: a tervek szerint ezen a héten 241 településen, közöttük Budapest III., IV., XI., XIII., XVI., XVII., XXI., XXII., XXIII. kerületében, továbbá Baranya, Tolna, Zala, Fejér, Győr-Moson-Sopron és Veszprém megyében, összesen 56 ezer hektáron permetezik a vérszívókat.

Arra is emlékeztetett: a múlt héten a Duna felső szakaszán több területen biológiai lárvagyérítés volt, amely az esőzések miatt kialakult tenyészőhelyeket érintette.

Felhívta a figyelmet arra, hogy a szúnyoggyérítés során kis dózisú deltametrin hatóanyagú irtószert használnak, így az sem az emberekre, sem a melegvérű állatokra, sem pedig a növényekre nem jelent veszélyt. A hatóanyag a kijuttatás után néhány óra alatt lebomlik, tehát hosszan tartó környezeti hatásokkal sem kell számolni.

Emlékeztetett: a katasztrófavédelem által irányított központi szúnyoggyérítés mintegy három hónapja tart, eddig 910 települést és 431 ezer hektárnyi területet érintett.

A www.katasztrofavedelem.hu oldalon elérhető a szúnyoggyérítés heti programja, vagyis az, hogy melyik településen, melyik napon permeteznek.

Az önkormányzatok a központi program mellett saját költségvetésük terhére önállóan is végezhetnek szúnyoggyérítést - közölte Mukics Dániel.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.