Bántalmazás

Vádemelés a Dózsa György úti gázoló volt barátnője ellen

Csúnyán megvert egy fiatal nőt, barátnője eközben videózott.

2018.07.16 10:41ma.hu

K. Szilviának a Pozsonyi úton történt bántalmazás, és annak levideózása miatt kell felelnie - írja a Bors. Mint ismeretes, a Dózsa György úti balasetet okozó M. Richárd volt barátnője tavaly nyáron durván bántalmazott egy fiatal nőt a XIII. kerületben.

K. Szilvia és barátnője egy személyes konfliktus miatt vártak a sértettre a lakóhelyénél - erősítette meg a lapnak Bagoly Bettina, a Fővárosi Főügyészség szóvivője. Mikor megérkezett, egyikük rátámadt, hajánál fogva a földre rántotta, majd ököllel próbálta ütni a karjával védekező sértett fejét. A nyakára is rálépett, miközben a haját tépte. K. Szilvia barátnője eközben videóra vette az eseményeket, valamint távol tartotta a sértett segítségére igyekvő embereket azzal, hogy ne avatkozzanak közbe.

A felvételt ezután a sértettet bántalmazó nő egy nyilvános oldalon – a sértett azonosítása mellett – közzétette. Az ügyészség ellene garázdaság, könnyű testi sértés és személyes adattal visszaélés miatt emelt vádat, míg társa a vád szerint ugyanezen bűncselekmények bűnsegédje. Az eljárás a Pesti Központi Kerületi Bíróságon folytatódik.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.