Vb-2018

Orbán nem tud olyan okot, ami miatt ne érhetné utol a magyar a horvát futballt

A miniszterelnök már a horvátok döntőbe jutásakor azt mondta, hogy az kicsit a régió, tehát a magyarok sikere is, tízből kilenc magyar most is a horvátoknak szurkol.

2018.07.16 06:04ma.hu

A miniszterelnök szerint az, hogy egy négy és fél milliós ország vb-döntőt játszhat, azt az örömhírt küldi nekünk, hogy ez lehetséges. „Nagy a lemaradásunk, de nem mozgunk más dimenzióban, senki nem tud olyan okot, olyan érvet mondani, ami lehetetlenné tenné, hogy a magyar futball utolérje a horvátot” – mondta a világbajnoki döntő előtt adott interjújában a Nemzeti Sportnak.

Orbán úgy véli, hogy két évtized kell ahhoz, hogy a magyar futball újra sikeres legyen. Ő 2006-ban alapította a Puskás Akadémiáját, tehát még 8-10 évre lehet szükségünk.

Orbán szerint a horvátok követendő példát adnak a magyaroknak. „A horvátok eredménye azt is üzeni nekünk, hogy a jó klubfutball nélkül a válogatott sem lehet jó, ez a kettő nem válik szét egymástól, talán az 1992-ben Európa-bajnok dánokén kívül nem tudok példát mondani arra, hogy erős klubok nélkül is lehet erős a válogatott."

Mint mondta, a magyar futballban a Ferencvárosnak kéne rendszeresen ott lennie a BL-főtáblán, és meg egy-két klubnak is fel kell zárkóznia mellé.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.