Közöny

Senki nem segített neki, a nyílt utcán halt meg egy epilepsziás férfi Budapesten

Egy járókelő sem állt meg, hogy segítsen, helyette végignézték, ahogy a rohamokkal küzdő férfi meghal. Végül egy ember sietett oda hozzá, de addigra már késő volt.

2018.07.12 17:32ma.hu

Egy harmincas éveiben járó férfi feküdt hétfőn Budapest VII. kerületének egyik bankfiókja előtt. Mivel a rohama volt, elesett, beverte a fejét, emiatt jókora vértócsa alakult ki körülötte. A férfi barátja telefon híján kétségbeesve próbált segítséget kérni a járókelőktől, mindenki elfordította a fejét, szó nélkül elmentek mellette - írta a Bors.

Végül egy ember ment oda hozzájuk, ő értesítette a mentőket is, de addigra már késő volt, a kiérkező egységek nem tudtak rajta segíteni. A férfi azt mondta a lapnak, hogy dühítő volt az egész, mert nemhogy mentőt nem hívtak az arra járók, inkább undorral távolodtak el tőle.

A férfi onnan tudta, hogy epilepsziáról van szó, hogy párja hat éve küzd azzal. "Pontosan tudom, hogy mivel jár egy ilyen roham. Átéltem személyesen kétszer is a párkapcsolatunk alatt. Már jól tudom, hogyan kell kezelni, mit kell ilyenkor csinálni" – mondta.

A Borsnak az eset kapcsán a BRFK azt mondta, rendőrségi intézkedés nem történt a helyszínen.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.