Fesztivál

Komolyabb rendzavarás nélkül ért véget a Balaton Sound

A rendezvényen összesen négy embert vettek őrizetbe és soron kívüli ügyészi intézkedésre is szükség volt.

2018.07.10 16:06MTI
MTI/Bodnár Boglárka

Komolyabb rendzavarás nélkül ért véget Európa egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválja, a Balaton Sound Zamárdiban - közölte honlapján az ügyészség kedden.

Mint kifejtették: a korábbi évekhez hasonlóan idén is a vagyon elleni, illetve a köznyugalom elleni bűncselekmények, valamint a kábítószerrel kapcsolatos visszaélések és az ittas járművezetés adtak munkát elsősorban a rendőrségnek. A rendezvényen összesen négy embert vettek őrizetbe és soron kívüli ügyészi intézkedésre is szükség volt.

Az egyik ügyben a Siófoki Járási Ügyészség gyorsított eljárásban bíróság elé állította azt a szlovák férfit, aki a rendezvény nyitó napján erősen ittas állapotban összeszólalkozott a biztonsági személyzettel, valamint a fesztiválról távozó vendégekkel. A férfi többeket meg is akart ütni, az egyik biztonsági kordont is nekik akarta dobni. Az ittas fiatalt végül a rendőrök fékezték meg.

Az őrizetben lévő vádlottat - az ügyész indítvánnyal egyezően - a Siófoki Járásbíróság július 6-án garázdaság vétsége miatt elítélte, és vele szemben pénzbüntetést szabott ki.

Az ügyészségi közleményben kitértek arra is, hogy a rendezvény ideje alatt vizsgázott az új büntetőeljárási törvény több új intézménye is. Mint írták: "kisebb fennakadásoktól eltekintve" azt állapították meg, hogy a hatóságok közötti elektronikus kapcsolattartás, mint a védők kirendelésének új rendszere is megfelelően működött.

A vasárnap véget ért Balaton Sound látogatócsúcsot hozott: öt nap alatt 165 ezer látogatója volt a rendezvénynek. Július 4. és 8. között csaknem hatvan ország fiataljai gyűltek össze a Balaton-parti fesztiválon.

A szervezők hétfőn azt közölték: bár sokan voltak a fesztiválon, sem komolyabb baleset, sem egyéb probléma nem adódott az öt nap alatt.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.