Ítélet

12 évet kapott egy gyerekgyilkos anya

Tizenkét év börtönbüntetésre ítélt a Budapest Környéki Törvényszék csütörtökön, első fokon egy nőt, aki 2016 októberében megölte a gyermekét.

2018.07.05 14:29MTI

Az ítélet az új büntetőeljárási törvénynek (Be.) köszönhetően fél nap alatt megszületett - közölte a törvényszék.

A közleményben azt írták, a nő a napi megélhetési gondok miatt ideges volt, nem volt türelme a gyerekneveléshez. A kiskorú gyermek gyakran sírt, kevésbé volt szófogadó, ezért anyja több alkalommal megütötte. Ettől a gyermek szédült és fejfájással járó sérüléseket szenvedett, sokszor pedig bódultnak tűnt.

A vádlott 2016. október 30-án, amikor a gyermek sírással kezdte a napot, felkapta őt és a padlóra dobta, majd amikor még jobban sírni kezdett, megragadta és nagy erővel a földhöz csapta. A gyerek beütötte a fejét a vékony szőnyeggel fedett csempébe és elvesztette az eszméletét. Anyja mosdatni kezdte, de mivel a gyerek nem tért magához, kihívta a mentőket, akiknek azt mondta, hogy a gyermek a "hisztitől ájult be" - olvasható a közleményben.

A gyermeket nem tudták újraéleszteni, a korábbi bántalmazásoknak a halál bekövetkezésében nem volt szerepük - tették hozzá.

A Budapest Környéki Törvényszék különös kegyetlenséggel, tizennegyedik életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett emberölés és folytatólagosan, akaratnyilvánításra képtelen személy sérelmére elkövetett súlyos testi sértés bűntette miatt nem jogerősen 12 év börtönbüntetésre ítélte a nőt. A védő - az új Be. alapján biztosított korlátozott fellebbezési jogára való tekintettel - enyhítésért fellebbezett.

A bíróság a másodfokú eljárás végéig az új Be.-re figyelemmel letartóztatás helyett bűnügyi felügyeletet rendelt el a vádlott ellen.

A közlemény szerint a tárgyalást a vasárnap hatályba lépett új büntetőeljárási törvény szerint tartották, az ítéletet a vádlott beismerő vallomásának elfogadását követően fél nap alatt meghozták.

Ujvári Ákos, a Fővárosi Ítélőtábla büntető kollégiumának vezetője szerdán sajtótájékoztatón azt mondta, az elsőfokú bírósági eljárásban új intézmény, hogy minden ügyben, függetlenül a büntetőügy típusától és minden vádlottal szemben - a vádemelés után, de még a tárgyalást megelőzően - úgynevezett előkészítő ülést kell tartani. Ennek egyik célja az ügymenet gyorsítását célzó úgynevezett "egyezség", ami arra ad lehetőséget, hogy ha a vádlott beismerő vallomást tesz, akkor az ügyészség, a vádlott és a védő egyezséget köthessen a jogkövetkezményekről, a büntetésről.

Az egyezség során az ügyészség és a védelem konkrétan arról állapodik meg, hogy ha a vádlott lemond a nehézkes, hosszadalmas bizonyítási eljárásról, akkor cserébe milyen enyhébb büntetést kaphat. Ezt az egyezséget azonban még a bíróságnak is jóvá kell hagynia - fűzte hozzá.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.