Bűncselekmény

Vádemelési javaslat a Quaestor soltvadkerti ügyében

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) vádemelési javaslattal fejezte be a soltvadkerti takarékszövetkezettel, valamint a Quaestor cégcsoporttal kapcsolatos nyomozást.

2018.06.30 08:26MTI

A takarékszövetkezet betéteseit 2,3 milliárd forintnyi vagyoni hátrány érte - tette közzé honlapján szombat reggel a rendőrség.

Az NNI hűtlen kezelés bűntettének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást a Soltvadkert és Vidéke Takarékszövetkezet vagyongazdálkodása miatt - olvasható a police.hu oldalon.

A nyomozás adatai szerint a pénzintézet két vezetője 2004 és 2010 között olyan, értékpapír-vásárlására vonatkozó szerződéseket kötött a Quaestor Pénzügyi Tanácsadó Zrt.-vel, amelyek valódi célja más volt. Az átutalt pénzekkel a Quaestor cégcsoport működését, illetve a takarékszövetkezet egyik vezetője fiának cégét, a Fantázia-Agrofa Kft.-t finanszírozták.

Az NNI a bizonyítékokat beszerezte, kihallgatta a tanúkat, az átutalások háttéranyagait lefoglalta és igazságügyi szakértő bevonásával igazolta a befektetések fiktív voltát - közölték.

A nyomozás megállapította, hogy a takarékszövetkezet betéteseit 2,3 milliárd forint nagyságú vagyoni hátrány érte.

A takarékszövetkezet két vezetőjét hűtlen kezelés tetteseként, egyikük hozzátartozóját, valamint a Quaestor cégcsoport két vezetőjét bűnsegédjeként vonták felelősségre gyanúsítottként.

A nyomozást az NNI befejezte, az iratokat vádemelési javaslattal küldte meg a Fővárosi Főügyészségnek.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.