Vádemelés

Egy napon belül négyszer vezetett ittasan egy férfi Nógrádban

A Balassagyarmati Járási Ügyészség vádat emelt egy 44 éves Nógrád megyei férfival szemben, akit a rendőrség egy nap alatt négyszer is ittas vezetésen ért.

2018.06.21 13:32MTI

Bóna Gyula, a Nógrád Megyei Főügyészség vezetője elmondta: a vádlott január 27-én 23 óra körül Balassagyarmat lakott területén ittas állapotban vezette a tehergépkocsiját, amikor a rendőrök közúti ellenőrzés alá vonták. A vérvétel után kiderült, hogy a vérében 2,56 gramm/liter volt az etilalkohol-koncentráció, amely súlyos fokú alkoholos befolyásoltságnak felel meg. A rendőrök büntetőeljárást kezdeményeztek ellene.

Az intézkedést követően rövid időn belül még három alkalommal érték ittas vezetésen a rendőrök a férfit, ugyanis az elkövető a rendőrkapitányságra történt előállításait követően mindig visszament a közúti ellenőrzések helyén hagyott tehergépkocsihoz, majd azt ismét ittasan vezette.

A legutolsó tettenéréskor megállapították, hogy az előző előállítását követő időszakban további szeszes italt is fogyasztott, mert ekkor a véralkohol-koncentrációja már 3,23 gramm/liter volt.

Mint a főügyész elmondta, a férfit ezen esetek előtt alig egy héttel is tetten érték, és korábban is állt bíróság előtt ittas vezetés miatt. Akkor a bíróság pénzbüntetésre ítélte, és eltiltotta a közúti járművezetéstől.

Mivel ez sem tartotta őt vissza, az ügyészség most végrehajtandó szabadságvesztés kiszabását indítványozta - közölte a főügyész.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.